Infostart.hu
eur:
362.61
usd:
322.35
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre

Miért kell wellness-központ a festői Duna-partra?

Skardelli György Ybl-díjas építész szerint teljes félreértés 4-5 emeletes épületekből álló wellness-parkot építeni a csepeli Kis-Duna-part festői területére. A tervet kedden tárgyalta a neves építészekből álló Központi Tervtanács, amelynek Skardelli György is tagja.

Egy wellness-központ épülhet a csepeli strandtól északra a Kis-Duna-ág mentén lévő hosszú partszakaszon - mondta az InfoRádiónak Skardelli György, a tervet kedden tárgyaló Központi Tervtanács tagja.

Az Ybl-díjas építész kiemelte, hogy eddig részben egy ifjúsági tábor volt ezen a vadregényes, festői területen. A beruházás ellen a helyi lakosok is tiltakoztak.

Skardelli György kifogásolta, hogy miért nem lehet ebben a festői környezetben a wellnessnek sokkal kisebb befektetést igénylő formáját megvalósítani, mint például a biciklizés, a futás és horgászás. Hozzátette: ezt a wellness-központot bárhova meg lehet építeni.

A közvetlen parti sávot tíz méteren nem lehet beépíteni - hangsúlyozta az építész. Kifejtette, hogy a következő negyven méteres sávban hat méter magas épületek lehetnek, majd 16 méter a magassági korlát.

Hanganyag: Tenczer Gábor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Felkavarta a szlovák belpolitikai életet a parlamenti többség körüli bizonytalanság. Az „átülések”, frakcióközi átrendeződések kapcsán Robert Fico miniszterelnök kijelentette, mindent meg kell tenni, hogy a jelenlegi választási ciklus rendes időben, 2027-ben érjen véget. Az ellenzéki pártok szerint a kormánykoalíció már elveszítette többségét, ezért előrehozott választást követelnek.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: sorra bukkannak fel ismert nevek az ügynökaktákban

Tisza-kormány: sorra bukkannak fel ismert nevek az ügynökaktákban

Sorra kerülnek elő ismert nevek az ügynökakták kereshetővé tétele után, miközben az elszámoltatás több szálon folytatódott. Nyomozás indult Navracsics Tibor minisztériumának egy 1,8 milliárd forintos támogatása miatt, a nyomozók iratokat foglaltak le a Külügyminisztériumban, Bús Balázs letartóztatását pedig december 25-ig meghosszabbították. A parlament a kisnyugdíjakról, az adókról és a kamarai hozzájárulásról vitázott, miközben megjelentek az Otthon Start kifutásának átmeneti szabályai és az új panelprogram részletei.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×