Infostart.hu
eur:
362.61
usd:
322.35
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre

Magáncég ellenőrzi majd a vonatjegyeket

Magáncégre bízza a MÁV Start Zrt. a jegyellenőrzést a budapesti pályaudvarokon. A MÁV 230 millió forintot fizet majd a cégnek a feladat elvégzéséért.

Balogh-Fazekas Anita, a MÁV Strat Zrt. szóvivője az InfoRádióban elmondta, hogy külső céget bíztak meg a peronkapuk üzemeltetésével, vagyis az ott folyó jegyellenőrzéssel. A nyertes céget közbeszerzési eljárás keretében választották ki.

A cégnél leépítés nem lesz. A gazdasági szakértők szerint új alkalmazottakat kellett volna felvenniük a feladatra. A kiszervezés révén a vasúttársaságnak fele annyiba kerül majd a jegyellenőrzés, mintha saját munkatársaik végeznék azt - mondta a szóvivő.

Közölte: a peronkapuknál csak azt kell ellenőrizni, hogy a be-, illetve kilépők rendelkeznek-e érvényes menetjeggyel, így különösebb képzettséget nem igényel a munka.

Balogh-Fazekas Anita az InfoRádiónak arra a kérdésére, játszott-e valamilyen szerepet a győztes cég kiválasztásában az, hogy egyik tulajdonosa, Kárpáti Zoltán 2003 és 2004 között a MÁV Zrt. személyszállítási üzletágának marketingvezetője volt, kijelentette: abszolút nem.

Objektív okok és indokok alapján választották ki a nyertes céget, amely a legjobb és legkedvezőbb ajánlatot nyújtotta be - tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Felkavarta a szlovák belpolitikai életet a parlamenti többség körüli bizonytalanság. Az „átülések”, frakcióközi átrendeződések kapcsán Robert Fico miniszterelnök kijelentette, mindent meg kell tenni, hogy a jelenlegi választási ciklus rendes időben, 2027-ben érjen véget. Az ellenzéki pártok szerint a kormánykoalíció már elveszítette többségét, ezért előrehozott választást követelnek.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: sorra bukkannak fel ismert nevek az ügynökaktákban

Tisza-kormány: sorra bukkannak fel ismert nevek az ügynökaktákban

Sorra kerülnek elő ismert nevek az ügynökakták kereshetővé tétele után, miközben az elszámoltatás több szálon folytatódott. Nyomozás indult Navracsics Tibor minisztériumának egy 1,8 milliárd forintos támogatása miatt, a nyomozók iratokat foglaltak le a Külügyminisztériumban, Bús Balázs letartóztatását pedig december 25-ig meghosszabbították. A parlament a kisnyugdíjakról, az adókról és a kamarai hozzájárulásról vitázott, miközben megjelentek az Otthon Start kifutásának átmeneti szabályai és az új panelprogram részletei.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×