Infostart.hu
eur:
362.22
usd:
321.59
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Gyurcsány új testülete a feketegazdaság ellen

A kormány ellenőrzőtestületet hoz létre annak érdekében, hogy a szürke- és feketegazdaság kifehérítéséből származó jövedelmek áttekinthetők legyenek- jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A Fidesz szerint a miniszterelnök az ország valós problémáiról akarja elterelni a figyelmet.

A munkaadók, a munkavállalók képviselője, illetve, egy, a feketegazdasághoz értő szakértő alkotja majd azt a testületet, amely ellenerőzni fogja, hogy a gazdaság kifehérítéséből származó bevételt milyen célra fordítja a kormány - jelentette be a miniszterelnök azt követően, hogy megbeszéléseket folytatott a Gazdasági Versenyhivatal, a PSZÁF és más érdekvédelmi szervezetek vezetőivel.
Gyurcsány Ferenc szólt egy másik testület felállításáról is, amelynek feladata a Vám- és Pénzügyőrség, illetve az adóhivatal működésének ellenőrzése, annak vizsgálata lesz, hogy az említett intézmények eljárásaik során betartják-e az állampolgári jogokat.

A kormány novemberben vagy decemberben veszi napirendre a közigazgatási eljárási törvény módosítását. Októberben új típusú szabályozást kívánnak megfogalmazni a közlekedés biztonság területén is.

Gyurcsány Ferenc bejelentette: a feketegazdaság elleni küzdelem jegyében a kormány keresi annak módját és lehetőségét, hogy felszámolja a gazdaságban tapasztalható kettős bérrendszert, vagyis azt a gyakorlatot, amikor a munkáltató hivatalosan minimálbért fizet, de mellette zsebbe is ad pénzt a dolgozójának.

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője tájékoztatóján azt mondta: Gyurcsány Ferenc csak az ország valós állapotáról akarja elterelni a figyelmet.

Haszontalannak tartja a kormányfő által bejelentett testületet, mert szerinte Gyurcsány Ferenc már sok koncepciót legyártott a feketegazdaság elleni küzdelem érdekében, de a kormány mégsem tud eredményt felmutatni ezen a területen.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×