Infostart.hu
eur:
362.23
usd:
321.74
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Budai: Az adók csökkentését a feketegazdaság visszaszorításával lehet elérni

Budapesten összehangolt ellenőrzést tartottak szombat délelőtt a Bosnyák téri piacon a fogyasztóvédelmi, az adó-, a vám-, és a munkavédelmi hatóság munkatársai - közölte a kormányszóvivő.

Budai Bernadett a feketegazdaság elleni küzdelemrol szóló kihelyezett tájékoztatóján hangsúlyozta: a 2006-os GDP 17-18 százalékát tette ki a feketegazdaság aránya.

A kormányszóvivő kiemelte: a kieső jövedelem mintegy 3700 milliárd forint, ami körülbelül az egy év alatt nyugdíjakra, illetve az egészségügyre fordítható összegnek felel meg. Az adók csökkentését a feketegazdaság visszaszorításával lehet elérni - tette hozzá.

Budai Bernadett emlékeztetett arra, hogy a kormány szeptember 1-jén létrehozta az egységes Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságot, október 1-jén megalakul a központosított élelmiszerbiztonsági szervezet, az Országgyűlés pedig hamarosan elfogadja az egységes élelmiszerláncról szóló, a korábbinál szigorúbb ellenőrzéseket elrendelő törvényt.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×