Infostart.hu
eur:
362.43
usd:
322.05
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Újabb tömegoszlató eszközöket szerzett be a rendőrség

11 ezer könnygázgránátot, és 2200 liter tömegoszlatáshoz használható paprikaoldatot vásárolt a rendőrség. A Fidesz nem érti, hogy néhány nappal az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének egyéves évfordulója, és bő egy hónappal október 23. előtt, miért kell az ilyen beszerzéseket bejelenteni. Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs igazgatója szerint nem azért hozták most nyilvánosságra a vásárolt tömegoszlatási eszközök listáját, mert így akarják a lakosságot visszatartani az utcára vonulástól.

Januárban is azzal indult a politikai szezon, hogy nyilvánosságra hozták: több mint 3 milliárd forintért fognak beszerezni tömegoszlató rendőrségi eszközöket - emlékeztetett az InfoRádiónak nyilatkozva Balog Zoltán, a parlament emberi jogi bizottságának fideszes elnöke, aki nem érti, miért kellett ezt most nyilvánosságra hozni.

A Fidesz nem polgárháborúra, hanem október 23-dika méltó megünneplésére szeretne készülni - tette hozzá a politikus.

Garamvölgyi László az InfoRádiónak azt mondta, a mostani beszerzéseknek semmi közük az október 23-i ünnepséghez és az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének egyéves évfordulójához. Lehet, hogy november előtt nem is érkezik meg minden eszköz - tette hozzá az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs igazgatója.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×