Infostart.hu
eur:
362.43
usd:
322.05
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Busztragédia: nem büntetik a késést a Körös Volánnál

Szerdán vezetett először egyedül buszjáratot az a férfi, aki a gyanú szerint a három halálos és több súlyos sérüléssel járó balesetet okozta a Békés megyei Bélmegyer közelében - közölte Szarvas Péter. A Körös Volán Zrt. vezérigazgatója kiemelte: nem büntetik azt a buszsofőrt, aki késik, és ki fog derülni, hogy valóban túllépte-e a sebességhatárt a férfi.

Szerdán vezetett először egyedül buszt az a férfi, aki a gyanú szerint a három halálos és több súlyos sérüléssel járó balesetet okozta a Békés megyei Vésztő és Bélmegyer között - közölte a Körös Volán Zrt. vezérigazgatója. Szarvas Péter kiemelte, hogy a férfi sikeresen elvégezte valamennyi elméleti és gyakorlati oktatást.

A múlt héten öt napon keresztül figyelte egy tapasztalt sofőr vezetés közben, hogy a férfi mennyire rutinos, illetve milyen a vezetéstechnikája, és nem láttak problémát - emelte ki a vezérigazgató.

A buszvezető tapasztalt volt, ugyanis közel 20 éve szerezte meg a D kategóriás jogosítványt, és előző munkahelyén, egy teherfuvarozó cégnél többször is vezetett nehézgépjárművet - tette hozzá Szarvas Péter.

A vezérigazgató közölte: a Körös Volánnál nincsen érvényben olyan szabály, hogy büntetik azt a buszvezetőt, aki késik a menetrendhez képest. A vizsgálatok alapján pontos információ lesz arról, hogy a férfi valóban átlépte-e a sebességhatárt, és ez okozta-e a szerdai tömegszerencsétlenséget - tette hozzá.

A szerdai balesetben hárman meghaltak, 31-en megsérültek.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×