Infostart.hu
eur:
362.57
usd:
322.22
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Megfeddték Gergényi Pétert

Figyelmeztetésben részesítette a volt budapesti rendőrfőkapitányt az ORFK vezetője. Gergényi Péter ellen azért indult fegyelmi eljárás, mert a gyanú szerint jogosulatlanul támogatta a BRFK Nemzetközi Rendőr Szövetség Egyesületet. Bencze József elmondta, Gergényi Péternek - kérésére - lerövidítette a felmentési idejét.

Lezárult a volt budapesti rendőrfőkapitány ellen augusztus végén indított fegyelmi eljárás - mondta az InfoRádiónak az országos rendőrfőkapitány. Bencze József emlékeztetett, azért volt szükség a vizsgálatra, mert Gergényi Péter vélhetően nem szabályosan kötött több szerződést a BRFK nevében.

Bencze József közölte: a volt főkapitány figyelmeztetésben részesült, ami ellen nem élt panasszal

Az országos rendőrfőkapitány kiemelte: Gergényi Péter kérelmet nyújtott be, amelyben a november 30-ig szóló felmentési idejének lerövidítését kérte, és közölte, hogy hivatásos szolgálati viszonyát szeptember végén meg kívánja szüntetni. Bencze József hozzátette: ehhez hozzájárult.

Gergényi Péter a Magyar Televízió Napkelte című műsorában szombaton azt mondta, azért indult ellene eljárás, mert a BRFK megbízási szerződéssel foglalkoztatott egy tolmácsot, aki a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nemzetközi Rendőr Szövetség Egyesület munkáját segítette volna fordítással és utazásszervezéssel. A volt rendőrkapitány hozzátette, az eljárás indoklása szerint ezt nem tehette volna meg a közgazdasági és a személyzeti főosztályvezető ellenjegyzése nélkül.

Gergényi Péter kitartott amellett, hogy szerinte erre nem is lett volna szükség. A tábornok arra a kérdésre, hogy kinek állhatott érdekében a fegyelmi eljárás, azt mondta, elvileg lehetséges, hogy egy volt kollégájának a visszavágásáról van szó, hiszen, mint mondta, a BRFK átszervezésekor közel 600 státuszt szüntettek meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×