Infostart.hu
eur:
362.57
usd:
322.22
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

A magyar cégeket nem érdekli a dolgozóik egészsége

Az Európai Unió az egészséges munkahelyekért indított programot, amelyre Magyarországról 50 cég jelentkezett. Egészséges az a munkahely, ahol a dolgozók testi, lelki és szociális jóllétére is gondot fordítanak. Az erre szánt költségek a számítások szerint 2-6-szorosan térülnek meg. Magyarországon vannak nagyon jó példák, de vannak középkori viszonyokat idéző munkahelyek is, ahol nem számít a dolgozók egészsége - mondta az Országos Egészségfejlesztési Intézet főigazgatója.

Az unió által indított munkahely-egészségfejlesztés európai programjára eddig ötven magyar cég jelentkezett - közölte az Országos Egészségfejlesztési Intézet főigazgatója.

Gábor Edina elmondta: a program a táplálkozást, a mozgást, a stresszkezelést és a dohányzásról való leszokást, valamint a megelőzést öleli fel.

Nem költségét, hanem befektetésként kell a munkahely-egészségfejlesztésre a cégeknek gondolniuk - tette hozzá.

A főigazgató kiemelte: a magyar tulajdonú cégek nem törődnek ezzel a témával, míg a külföldi társaságok és a kormányzati szektor tesz valamit a dolgozók munkahely-egészségéért.

Hanganyag: Szabó Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×