Infostart.hu
eur:
362.57
usd:
322.22
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Varga Mihály: "Ki járt jól, nyuszómuszó?"

A Fidesz meg kívánja hallgatni Veres János pénzügyminisztert a parlament költségvetési bizottságában az FHB-bankcsoport privatizációjának körülményeiről, mert a párt szerint sem a tranzakció módja, sem időzítése nem volt helyes.

Varga Mihály, a bizottság fideszes elnöke azt mondta, hogy arra várnak választ a pénzügyminisztertől, miért volt szükség a bankcsoport eladására, miért volt ennyire sürgős a tranzakció, miért csak korlátozott számú intézményi befektető vehetett részt az ügyletben és miért a legrosszabb időben, három hónap legalacsonyabb árfolyamán adták el a részvényeket.

A kormány rossz tranzakciót hajtott végre, rossz árfolyamon, és nem képviselte megfelelően a magyar állampolgárok érdekeit jelentette ki a politikus.

Az Orbán-kormány egykori pénzügyminisztere úgy vélte, kifogásolható az értékesítés módja, hiszen a gyenge hazai tőkepiacra tekintettel kérdés, hogy a magyar kisbefektetők miért nem kaptak lehetőséget a vásárlásra, miért csak limitált intézményi befektető vehetett részt az ügyletben.

A Fidesz az eladás helyszínét is kifogásolja, azt, hogy miért Londonban bocsátották ki a részvényeket, miért nem Budapesten, ahol az FHB bejegyzett székhelye van.

Varga Mihály közölte: a kormánynak "sikerült" a jelzálogpiaci válság kellős közepén, három hónap legalacsonyabb árfolyamú pontján eladni a részvényeket, ráadásul a kibocsátáskor az aktuális árfolyam alatt vásárolhattak FHB-papírokat az intézményi befektetők.

A fideszes politikus szerint a megfelelő időpontban jóval többet ért volna a bankcsoport, másrészt arról is jó lett volna gondolkodni, egyáltalán szükség van-e az eladásra.

A Fidesz kíváncsian várja a pénzügyminisztertől, kik az új tulajdonosok - mondta Varga Mihály, aki az FHB szlogenjére utalva megjegyezte: feltehetjük a kérdést, "ki járt jól, nyuszómuszó?".

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×