Infostart.hu
eur:
362.57
usd:
322.22
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Fagykár - még mindig nem oldódott meg a gazdák helyzete

Ismételt tárgyalásokat kezdeményez a fagykárenyhítésről a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége. A megbeszélésekre szerintük azért van szükség, mert a fagykárenyhítés folyamata vontatottan halad, és a hitelfeltételek sem kedvezőek számukra.

A MAGOSZ elnöke az InfoRádióban elmondta: egy hónapja állapodtak meg az agrártárca vezetőjével, ennek ellenére még mindig nem jelent meg az a két miniszteri rendelet, amely lehetővé tenné a kifizetéseket.

Jakab István kifogásolta azt is, hogy a bankok a szokásos eljárási díj két-háromszorosát kérik azoktól az ügyfelektől, akik állami hitelgarancia mellett akarnak kölcsönhöz jutni. Mint mondta, a fagykárt szenvedett gazdák hitelének 80 százalékára vállal garanciát az állam, a bankok azonban a fennmaradó 20 százalékra 150 százalékos fedezetet várnak a gazdáktól, amely szintén jóval meghaladja a szokásosat.

Az agrártárca szóvivője a kifogásokra elmondta: a minisztérium egyik rendelete már megjelent, a másik pedig a héten olvasható lesz a Magyar Közlönyben.

Dékány András elmondta azt is, hogy a minisztérium illetékesei leülnek majd a bankok vezetőivel, kérve tőlük, hogy minél hamarabb készítsék el a hitelnyújtás szabályait, hogy az összegek minél hamarabb kifizethetők legyenek.

Hozzátette azonban, hogy a bankok hitelnyújtási gyakorlatára nincs túl nagy ráhatása a minisztériumnak. A miniszter mindössze abban állapodott meg velük, hogy a tárca garanciát nyújt a nyolc évre felvehető hitelekre, amelyek törlesztését a gazdáknak csak két év múlva kell elkezdeni, és amelyek kamata a piaci kamat fele.

Elmondta azt is, hogy a vállalt határidőig a gazdák megkapják a támogatásokat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×