Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.84
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Drágább cigaretta, könnyebb cégalapítás - változások szeptembertől

Tandíj, drágább cigaretta, könnyebb cégalapítás, átláthatóbb köztisztviselői foglalkoztatás - csak néhány a szeptember elsejei jogszabály-változásokból.

Könnyebben és olcsóbban lehet céget alapítani szombattól. A cég- és a társasági törvény szeptembertől hatályos módosítása szerint kft.-t az eddigi 3 millió forint helyett már 500 ezer forintos tőkeminimummal, zártkörű részvénytársaságot pedig 20 millió helyett 5 millió forinttal is be lehet jegyeztetni.

Maga a folyamat is olcsóbb lesz: az alapítást megkönnyítő törvényben rögzített szerződésmintákat már az rt.-k is használhatják, az egyszerűsített cégeljárás illetéke egységesül, és 15 ezer forintra mérséklődik, és ezen túl nem kell fizetni a cégbejegyzés közzétételéért. Szombattól ismét lehet munkaviszonyban alkalmazni a társaság vezetőjét.

Emelkedik a cigaretta adója

Az április 1-jei emelés után szombattól is 2,7 százalékkal emelkedik a dohánytermékek jövedéki adója. Ez a 9 centiméteres cigaretta esetében azt jelenti, hogy ezer szál után 7.600 forintot kell fizetniük a dohánygyártóknak. Ez a kiskereskedelmi ár 28 százaléka. Azt egyelőre nem tudni, hogy a gyártók milyen mértékben hárítják át az emelést a lakosságra.

Nem járnak jól azok az egyetemi és főiskolai hallgatók, akik államilag támogatott képzésben a napokban kezdik meg tanulmányaikat. Az első évben elért eredménytől függően ugyanis 2008 szeptemberétől alapképzésben 105, mesterképzésben pedig 150 ezer forint tandíjat kell fizetniük.

Változások az egészségügyben

Változnak az egészségügyi szakképzések szakmai és vizsgakövetelményei. A szaktárca szerint az új rendszer jobban igazodik a megváltozott gyógyítási feltételekhez és a betegellátásban történt igényekhez.

Szombattól változik a kórházak, a szakrendelők és a háziorvosok finanszírozási rendszere is. A minisztérium szerint erre azért van szükség, mert az egészségügyi átalakítások során megváltozott az egyes ellátószintek kapacitása.

Átláthatóbbá válhat a foglalkoztatás a közigazgatásban. Szeptember 1-jétől csak pályázat útján lehet valaki köztisztviselő, és nyílt eljárást kell indítani a közigazgatási vezetői posztokért is. Ez alól csak akkor van kivétel, ha a jelentkező már legalább egy éve köztisztviselő.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×