Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.88
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Átoperált kórházak: János lett a Margitból

Budapesten összevonják a Margit kórházat, a Szent János kórházat és a Budai Gyermekkórházat. Erről döntött a fővárosi közgyűlés, a koalíciós képviselők támogatásával, az ellenzékiek elutasító szavazatai mellett.

Horváth Csaba egészségügyért felelős szocialista főpolgármester-helyettes szerint az integráció nem jár osztálybezárással, főként a gazdasági irányítás és az úgynevezett nem gyógyító területek összevonását jelenti, ebből származna megtakarítás.

Hozzátette: az integrációra azért is szükség van, mert a Margit kórháznak és a Budai Gyermekkórháznak finanszírozási nehézségei vannak, saját lábon nem tudnának megállni.

Az ellenzék részéről kritizálták a tervet. Pesty László, a Fidesz szakértője szerint már most bebizonyosodott, hogy a korábbi kórházösszevonások sem hozták meg azt a gazdasági eredményt, amire a főváros és a tárca számított.

A képviselő szerint Európában mára már több országban rájöttek, hogy az úgynevezett nagy kórház modell nem működik.

Szolnoki Andrea, az SZDSZ egészségpolitikusa erre válaszolva azt mondta, hogy a világban jelenleg két szakértői álláspont van a kórházak ideális nagyságával kapcsolatban. Az egyik szerint az 500-600 ágyas kórházak a legoptimálisabbak, a másik szerint pedig az ezer ágyas vagy ennél nagyobb kórházak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×