Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.84
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Gyurcsány: Nincs erős Magyarország rend nélkül

Az ellenőrzési rendszer erősítésével és a szankciók szigorításával növelné a fogyasztóvédelem hatékonyságát a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség munkaértekezleten hangsúlyozta: hiba volt, hogy az elmúlt tíz évben leépítették a hatóságokat.

Nincs erős Magyarország rend nélkül, nincs rend a normák betartása nélkül - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a fogyasztói biztonságról rendezett munkaértekezleten.

A kormányfő kiemelte: az államnak olyan erősnek kell lennie, hogy az általa hozott normák betartását ki tudja kényszeríteni.

A kormány eltökélt szándéka, hogy a közös normák végrehajtását és végrehajtatását kikényszerítse - tette hozzá.

Gyurcsány Ferenc példaként a nyugtaadást említette, ugyanis a tavaly elvégzett 35 ezer ellenőrzésnél majdnem minden második esetben találtak gondot.

Sem a fogyasztói tudatosság nem elég fejlett, sem a civil mozgalmak nem elég erősek, így az államnak kell erősítenie a hárompillérű fogyasztóvédelem harmadik elemét, a hatóságokat - fejtette ki a miniszterelnök.

Gyurcsány Ferenc elismerte, hogy hiba volt leépíteni az ellenőrző hatóságokat, amelyeket most erősíteni szándékoznak.

Ezért több szervezetnél létszámbővítésre kerül sor, míg a fogyasztóvédelemnél a regionális rendszer helyett szeptembertől az egységes Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság működik majd.

Lamperth szigorítana

A tanácskozáson részt vett Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter és Wittich Tamás, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség főigazgatója is.

A szankciókat is szigorítani kell - közölte a szociális és munkaügyi miniszter.

Lamperth Mónika kifejtette, hogy jövő év januárjától átalakított és szigorúbb büntetési rendszert kívánnak alkalmazni.

A tárcaközi munkacsoport már dolgozik a tervezeten, amelyet gyorsított ütembe akarnak a parlament elé terjeszteni - tette hozzá.

Wittich Tamás, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség főigazgatója elmondta: tavaly 49 témában végeztek 43 ezer 107 ellenőrzést, 10 ezer laboratóriumi vizsgálatra került sor és 1,6 milliárd forint bírságot szabtak ki.

Hanganyag: Szabó Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×