Infostart.hu
eur:
362.57
usd:
322.83
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Szakértői vélemény: Zsanettet megerőszakolták

Egy pszichológus szakvéleménye szerint nem hazudott E. Zsanett amikor azt állította: május 4-én a Múzeum körúton öt rendőr igazoltatta majd egy sötét utcába vitték, ahol ketten megerőszakolták. A fiatal lány védője a szakértői vizsgálat eredményét már benyújtotta az ügyészségre.

Újabb pszichológiai vizsgálaton esett át a rendőröket erőszakkal gyanúsító E. Zsanett. Bagdy Emőke pszichológus hétféle vizsgálati módszert alkalmazott, a lány válaszai pedig 96 százalékos azonosságot mutattak - mondta az InfoRádiónak Tuza Péter.

A lány ügyvédje közölte: a szakvélemény szerzője szerint Zsanett igazat mondott - az erőszak megtörtént - szavai hitelesek, azokban nem volt szépítés, meseszövés.

A szakértő megállapította, hogy az erőszak miatt a lány poszttraumás stresszben szenved - tette hozzá Tuza Péter.

Ez a szakvélemény ellentmond a korábbi, ügyészségi szakértői véleménnyel, amely hiányolta Zsanett szavaiból az élményszerűséget.

Ezzel kapcsolatban az ügyvéd kijelentette: nem kíván érdemben foglalkozni egy olyan igazságügyi szakértői véleménnyel, amely tárgyi tévedésben összekeveri az egyik gyanúsított és az egyik tanú személyét.

Tuza Péter közölte: a szakértői vizsgálat eredményét csütörtökön nyújtotta be az ügyészségnek.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×