Infostart.hu
eur:
363
usd:
323.61
bux:
147370.82
2026. november 5. csütörtök Imre

Nem lélegezhetnek fel az autósok, folytatódik a káosz Budapesten

Budapesten hamarosan 10 új helyszínen kezdődnek útfölújítási munkálatok. Az ősz folyamán pedig további szakaszokat javítanak meg. A tervek szerint az idén a fővárosi kezelésben lévő utak 40 százaléka újul meg, 10 milliárd forintos értékben. Az agglomerációban élők ingázását keddtől az M7es autópálya fölújítása nehezíti.

Hegyalja út, Damjanich utca, Krisztina körút - néhány olyan útszakasz, amelyeknek a fölújítása a napokban fejeződött be. Az autósok azonban nem lélegezhetnek föl: hamarosan újabb fővárosi kezelésben lévő utakat túrnak föl, újabb helyszíneken kell korlátozásokra számítani.

A tervek szerint hamarosan 10 új útszakasz rekonstrukcióját kezdik meg, ősszel pedig további utcákat aszfaltoznak le. A fővárosi önkormányzat tájékoztatása szerint a kezelésükben álló utak 40 százaléka újul meg az idén, mintegy 10 milliárd forintos értékben.

Hamarosan kicserélik az Árpád híd burkolatát. A tervek szerint hétvégenként dolgoznak majd, így hét közben nem kell a megszokottnál nagyobb torlódásra számítani.

Új burkolatot kap a többi között a Monostori út, a Wesselényi utca, a Kútvölgyi út, a Gyömrői út, a Pók utca, a Mogyoródi út is. A városban egyébként több helyen tartanak még a fölújítások, illetve a közműépítés. Nemrég kezdték meg a XIX: kerületben a Szabó Ervin utca Sibrik fölüljáró és az Üllői út közti szakaszának fölújítását - augusztus 28-ra ígéri a munkálatok befejezését. A XX. kerületben pedig a Nagykőrösi szerviz útját burkolják újra. A hónap utolsó napjaira készülhetnek el a fölújítással.

Az autósok helyzetét azonban a 4-es metró építése igen csak megnehezíti: augusztus 20-tól például lezárják a Szabadság hidat több mint 1 évre. Az agglomerációból a fővárosba ingázók helyzetét nehezíti majd az M7-es autópálya fölújítása. Kedden az út első 5 km-s szakaszát teljesen lezárják. A forgalmat az M1-esre és az így is rendkívül zsúfolt M0-ásra terelik. A kivitelező szerint szeptember 18-ra készülhetnek el a rekonstrukcióval.

Szerző: Póth Attila

Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Magához tért a dollár, megtorpant a forint lendülete

Magához tért a dollár, megtorpant a forint lendülete

A demokraták félidős választási tarolása után szerdán gyengült a dollár, a forint pedig másfél havi csúcsra erősödött az euróval szemben – itthon ráadásul a vártnál jobb, 8,2 százalékos éves ipari bővülés is támogatta a hangulatot. Csütörtökön azonban megfordult a kép: a dollár elkezdte ledolgozni veszteségei egy részét, a forint pedig a délelőtti kereskedésben fokozatosan csúszott vissza a reggeli szintekről. A nap fő eseménye a Bank of England kamatdöntése lesz, amelyen 2023 augusztusa óta először emelkedhet a brit alapkamat. Dél körül 363,1 forintnál jár az euró, a dollárt pedig 323,3 forintért jegyzik – a reggeli 362,2-es, illetve 321,6-os szintekhez képest is gyengébb árfolyam.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×