Infostart.hu
eur:
363.13
usd:
322.44
bux:
148474.99
2026. november 4. szerda Károly

Kis magyar fúrástörténet

A mostani hiba kijavítása után harmadszor indul újra a 4-es metró I. számú fúrópajzsa. Korábban az alagútfúrás indítását kellett többször elhalasztani.

A BKV 2006. január 23-án írta alá a 4-es metró első szakaszának alagútfúrási szerződését a Bamco Konzorciummal. A vállalás szerint az alagút 2008 őszére készült volna el, 207 millió euróért, azaz mintegy 55 milliárd forintért. A fúrás megkezdésének határidejét 18 héten belülre, azaz 2006 június elejére tervezték.

A határidő 2006. május 10-én már megváltozott, hiszen Demszky Gábor főpolgármester a Gellért téri állomás építésének kezdetekor kijelentette: a fúrópajzs nyár végén indul és 2007 végére ér a Gellért térre.

Egy hónappal később, június elején az első fúrópajzs fúrófejének Budapestre érkezésére rendezett ünnepélyes sajtótájékoztatón már arról beszélt a BKV vezérigazgatója, hogy bízik a fúrás megkezdésének év végi megkezdésében, ami lehet hogy 2007 januárjára csúszik.

A következő időpont 2006. november 22-én hangzott el, amikor Gulyás László, a DBR Metró Projektigazgatóság akkori vezetője azt nyilatkozta, hogy nem tudták megvásárolni a kelenföldi indítóaknához szükséges területet, ezért az alagútfúrás legkorábban 2007 tavaszán kezdődhet meg.

A tágan meghatározott időpont ezúttal bejött: a főpolgármester ünnepélyes keretek között, 2007. április 3-án rezesbanda-kísérettel indította útnak az I. számú fúrópajzsot.

Másnap kiderült, hogy első nap a pajzs mindössze 15 centimétert haladt előre, a munkások utána letették a szerszámokat és elmentek haza a húsvéti ünnepek idejére.

Volt műszaki magyarázat is: Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes szerint azért haladt lassan a fúrás, mert a pajzsnak és a talajnak szoknia kellett egymást.

A többnapos szünet után másodszor is nekilendült a fúrópajzs, ami egy hét alatt 4 métert haladt.

Május 9-én, a II.-es számú fúrópajzs indulásakor az első fúrófej 22 méternél tartott. A szerkezeteknek ekkor már saját nevük is volt: Boros és Bochkor, amelyet a többek között a Korda Györgyből és Balázs Kláriból álló zsűri választott nekik.

Bő három havi földtúrás után, július közepén Bochkort le kellett állítani, mert törte és repesztette az alagút betongyűrűit. A probléma kivizsgálása július 25-én, szerdán fejeződött be, a DBR Metró új projektigazgatója szerint az egy-két napos javítás után harmadszor is nekilendülhet a fúrópajzs.

Szerző: Tenczer Gábor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Drasztikus lépést szorgalmaz a szakma a súlyos gondokkal küzdő építőiparban

Drasztikus lépést szorgalmaz a szakma a súlyos gondokkal küzdő építőiparban

Tizenkét meghatározó hazai szakmai és munkaadói szervezet közös javaslatcsomagot dolgozott ki az építőipari szakképzés megújítására, válaszul az ágazatot sújtó, egyre kritikusabb szakemberhiányra - írja közleményében az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége. Az átfogó reform fókuszában a gyakorlatorientált oktatás, a vállalatok aktív bevonása és egy új, úgynevezett triális képzési modell áll, amely hosszú távon biztosíthatja a minőségi utánpótlást. A jövő héten jön a Future of Construction konferenciánk, amelyen előad majd az ÉVOSZ elnöke, Koji László is. Érdemes lesz ott lenni!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×