Infostart.hu
eur:
363.13
usd:
322.44
bux:
148474.99
2026. november 4. szerda Károly

Megmentik az egyedülálló magyarországi virágot

Négyszázmillió forintos uniós támogatást kapott a tartós szegfű, amely a világon egyedül csak a Kiskunságban él. A fokozottan védett növényt nemcsak szaporítani fogják, hanem feltérképezik élőhelyeit, és a környezetet is átalakítják a megmaradásáért - mondta Mile Orsolya, a tartós szegfű program vezetője.

A tartós szegfű egy fokozottan védett növényfaj, amely kizárólag a Duna-Tisza közén él, különösen a Homokhátság buckás területeinek jellemzője - mondta az InfoRádiónak Mile Orsolya.

A tartós szegfű program vezetője kiemelte: megfogyatkoztak a nyúlánk, hamvasszürke szárú és levelű, élénk rózsaszín virágú növény élőhelyei.

A növény megmentésére létrehozott projektet az unió 400 millió forinttal támogatja - közölte Mile Orsolya. Hangsúlyozta: a projekt területeit a három legfontosabb élőhelyen jelölték ki, vagyis Kiskunmajsa, Csévharaszt és Bócsa térségében.

Az ötéves projekt célja, hogy a tartós szegfű szétaprózódott élőhelyei egymással összeköttetésbe kerüljenek - mondta Mile Orsolya. Kiemelte, hogy az erdőket ritkás, ligetes területekké fogják visszaalakítani, valamint a növény meglévő élőhelyeit megszabadítják a selyemkórótól.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Drasztikus lépést szorgalmaz a szakma a súlyos gondokkal küzdő építőiparban

Drasztikus lépést szorgalmaz a szakma a súlyos gondokkal küzdő építőiparban

Tizenkét meghatározó hazai szakmai és munkaadói szervezet közös javaslatcsomagot dolgozott ki az építőipari szakképzés megújítására, válaszul az ágazatot sújtó, egyre kritikusabb szakemberhiányra - írja közleményében az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége. Az átfogó reform fókuszában a gyakorlatorientált oktatás, a vállalatok aktív bevonása és egy új, úgynevezett triális képzési modell áll, amely hosszú távon biztosíthatja a minőségi utánpótlást. A jövő héten jön a Future of Construction konferenciánk, amelyen előad majd az ÉVOSZ elnöke, Koji László is. Érdemes lesz ott lenni!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×