Infostart.hu
eur:
364.71
usd:
309.9
bux:
0
2026. május 2. szombat Zsigmond

Kóka miniszter helyett frakcióvezető lenne

Megerősítette távozási szándékát a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium éléről Kóka János. Az SZDSZ elnöke ehelyett inkább pártja parlamenti frakcióvezetője szeretne lenni.

Egy szűkkörű sajtóbeszélgetésen megerősítette távozási szándékát a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium éléről Kóka János. A liberális politikus elmondta: azért lép ki a kormányból, mert úgy érzi: nincs elég ideje a pártjára, elsősorban a vidéki szavazókra.

Az SZDSZ elnöke hozzátette: lemondása után szívesen elvállalná a párt parlamenti frakciójának vezetését. Kóka János szerint pártja előtt nagy kihívások állnak, hiszen 2009-ben európai parlamenti, egy évvel később pedig országgyűlési választások lesznek és a párt hatalmas erőkkel készül a népszavazásra is.

Az SZDSZ elnöke hangsúlyozta: pártvezetőként tagja marad az így - német mintára - koalíciós kabinetté alakuló kormánykabinetnek, illetve továbbra is részt vesz a liberális minisztereket és államtitkárokat tömörítő szervezet munkájában is.

Miniszteri munkáját értékelve Kóka János eredményként könyvelte el a tárca működési költségeinek 25, és az autópálya-építések költségeinek 40 százalékos csökkenését, több nagyberuházás (így a Hankook-gyár) Magyarországra települését, illetve a kis-és középvállalkozások támogatási rendszerének egyszerűsítését.

A miniszterelnök elfogadta Kóka János döntését, aki nem akart találgatásokba bocsátkozni lehetséges utódja személyéről.Pártreakciók

MSZP: tiszteletben tartják

Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője szerint a szocialista képviselőcsoport tiszteletben tartja Kóka János döntését. A koalíciós megállapodás számos olyan feladatot rögzít, amelyet a két párt a tárca segítségével kíván megvalósítani, elsősorban a kis- és középvállalkozások támogatása, munkahelyteremtő és -megőrző képességük javítása érdekében - közölte a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője.

Fidesz: az az ország érdeke, hogy Kóka János azonnal távozzon

A Fidesz szerint Kóka János "minden idők legsikertelenebb gazdasági minisztere Magyarországon". Szijjártó Péter szóvivő szerint éppen ezért a magyar gazdaságnak, a magyar embereknek az az érdeke, hogy Kóka János most azonnal távozzon.

Az ellenzéki párt szerint Kóka János minisztersége idején árusítják ki a magyar nemzeti vagyont. Szijjártó Péter kijelentette: a gazdasági miniszter az egyik fő felelőse annak, hogy 2006 tavaszán becsapták az embereket, egyik fő felelőse a megszorító intézkedéseknek.

MDF: távozzon egy hónapon belül!

Az MDF szerint tárgyalóképtelenné vált a gazdasági miniszter, ezért mielőbb távoznia kell. "Mától tárgyalóképtelen és korlátozott felelősségű a gazdasági miniszter, Kóka János. Ha már elhatározta lemondását, és nyilvánosság elé is lépett, távozzon egy hónapon belül. Ebben a gazdasági helyzetben ne tartsa bizonytalanságban a gazdasági élet szereplőit, folyamatait és az országot" - hangsúlyozta Dávid Ibolya pártelnök.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Új felelem járja át az érettségizők agyát, az AI-tól való félelem

Új felelem járja át az érettségizők agyát, az AI-tól való félelem

Hétfőn 148 ezer magyar diák érettségizik, újabb fiatalok, akik retteghetnek attól, lesz-e munkahelyük, kell-e még a tudásuk 5 év múlva? 922 ezer átalakuló magyar munkahely, sötét gyárak és robotok, amelyek egymástól tanulnak. Előttünk egy társadalom, amelyet senki nem készített fel minderre és már nem a végrehajtás sebessége, hanem a stratégiai szemlélet lesz a legkeresettebb képesség.

Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog

Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.
inforadio
ARÉNA
2026.05.04. hétfő, 18:00
Fodor Gábor
volt miniszter, a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet vezetője
Választás 2026: Nézeteltérés alakult ki a leendő Tisza-kormányban, sorra jelentik be az első lépéseiket a miniszterek

Választás 2026: Nézeteltérés alakult ki a leendő Tisza-kormányban, sorra jelentik be az első lépéseiket a miniszterek

Hegedűs Zsolt, leendő egészségügyi miniszter a demográfiai válságot nemzetgazdasági súlyú kérdésként értelmezve egyszerre támogatja a gyermekvállalás fontosságának hangsúlyozását és bírálja a témáról zajló leegyszerűsítő vitát, különösen a szülészorvos-választás kérdésében. Álláspontja szerint a cél nem a pénzhez és kapcsolatokhoz kötött „biztonság”, hanem egy minden nő számára hozzáférhető, kiszámítható és méltányos szülészeti ellátórendszer, amelyet átlátható adatok, egységes protokollok és egyértelmű állami–magán határok támasztanak alá. Egy másik megszólalásában arra hívja fel a figyelmet, hogy a kórházi mosdók alapvető higiénés ellátása a gyakorlatban elmaradt a 2026. január 1-jétől elvárt szinttől, míg Vitézy Dávid a vasút nyári felkészülésének kényszerét emeli ki, rövid távon akár nemzetközi vasúti együttműködés szükségességét is felvetve.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×