Infostart.hu
eur:
364.1
usd:
324.14
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

Nincs veszélyben a Várbazár világörökségi címe

Először fordult elő, hogy az UNESCO megvonta a világörökség címet egy helyszíntől, nevezetesen egy omani természetvédelmi területtől. A magyarországi világörökségek között a budai panoráma egy része, a Várbazár 1996-ban felkerült a világ legveszélyeztetettebb műemlékeinek listájára is, azóta azonban szinte csak romlik az állapota.

Az épületegyüttes állami tulajdon, megóvása érdekében évtizedek óta semmi sem történt. Ez azonban nem veszélyezteti a várbazár világörökség-címét - mondta az InfoRádióban a Világörökség Nemzeti Bizottság titkárságvezetője.

A világörökség cím nincs veszélyben

Fejérdy Tamás hozzátette: amikor a Várbazár felkerült a listára, sikerült a legsürgetőbb munkákat elvégezni rajta. Ennek köszönhetően nem áll fenn az a veszélyt, hogy elveszítené a világörökség címet.

Szerinte az épületegyüttes hasznosításánál sem az az elsőszámú szempont, hogy a világörökségi helyszínhez mi lenne méltó, sokkal inkább az, hogy mit bír el az épület.

Az I. kerület polgármestere korábban az InfoRádióban azt mondta: európai uniós források bevonásával mintegy 5-7 milliárd forintból lehetne helyreállítani a Lánchíd szomszédságában álló Várbazárt. Nagy Gábor Tamás hozzátette: a hasznosítást állami irányításban kéne tartani.

A Medgyessy-kormány egykor döntést hozott a Budai Vár teljes felújításáról, Nagy Gábor Tamás szerint azonban akkoriban még nem álltak rendelkezésre azok a vissza nem térítendő uniós pénzügyi alapok, amelyekhez ma már hozzá lehet férni.

Nem olcsó

A szakértői vélemények szerint a Várbazár felújítása 5-7 milliárd forintba kerülne - jelentette ki a polgármester, ebben az esetben azonban nem épülne mélygarázs, nem létesülnének új beruházások, csupán azt a területet állítanák helyre, amelyet Ybl Miklós tervezett Erzsébet királyné kertjének.

A hajdani park ismét park lehetne korzóval, üzletekkel, kávézókkal, éttermekkel, galériákkal, a testőrgárdisták hajdani lakóépületeiből pedig irodák vagy szállók alakulhatnának - fűzte hozzá Nagy Gábor Tamás.

Hanganyag: Orosz Andrea

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

A Wekerle Plusz program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is. Az új otthonteremtési és energetikai korszerűsítés fontos részleteiről Lévai Dánielt, a Netrisk Magyarország termékfejlesztési vezetőjét kérdezte az InfoRádió.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×