Infostart.hu
eur:
364.1
usd:
324.14
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

Napi egy centit csökken a Velencei-tó vízszintje

A csapadékszegény tél, és a mostani hőség miatt a Velencei-tó vízszintjét csak pótlással tudják fenntartani. Az idegenforgalmi szezon miatt is nagyon fontos, hogy ha megállítani nem is tudják, legalább csökkentsék a tó apadását - mondta el az InfoRádiónak a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Tófelügyelőségének vezetője.

A csapadékszegény tél miatt Velencei-tó vízszintje kora tavasszal csupán 104 centiméter volt, éppen ezért a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság már januártól megkezdte a vízpótlást, június 20-ig körülbelül 20 centiméterrel emelték a vízállást - mondta a szervezet Tófelügyelőségének vezetője.

Falusy Ferenc hozzátette: a meleg, szeles napok hatására a tó vízszintje tovább csökkent, jelenleg 139 centiméter, ez 4 centiméterrel van az előírt felett, ezért a Pátkai-tározóból valamivel több mint 2 millió köbméternyi vizet engednek a mederbe.

Ez a vízmennyiség 8,3 centiméternyi szintemelkedést jelentene, ekkora mennyiségű vizet azonban csak augusztus 10-ig tudnak a tóba ereszteni, ezzel az apadást mérséklik majd a szakemberek - közölte a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság munkatársa.

Ha a Velencei-tó 27-28 Celsius-fokos hőmérsékletű, naponta akár 1 centimétert is párolog. Most ugyan nem ennyire meleg a víz, az erős szél miatt azonban mégis körülbelül ennyivel csökken a vízszint - közölte Falusy Ferenc.

Amennyiben a tó vízszintje 120 centiméter alá csökken, naponta akár 2-3 centiméternyit is apadhat, ezt mindenképpen el akarják kerülni a szakemberek.

Hanganyag: Szabó Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

A Wekerle Plusz program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is. Az új otthonteremtési és energetikai korszerűsítés fontos részleteiről Lévai Dánielt, a Netrisk Magyarország termékfejlesztési vezetőjét kérdezte az InfoRádió.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×