Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
324.32
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

A szocialisták nem adnák át az egyetemi épületeket

Az egyetemek és főiskolák ingatlanjai ne kerüljenek az intézmények tulajdonába - a szocialisták ezzel a feltétellel támogatják Magyar Bálint szabad demokrata fejlesztéspolitikai államtitkár javaslatát, mely szerint állami tulajdonú non-profit gazdasági társaságokká alakulhatnak a felsőoktatási intézmények.

Az MSZP oktatáspolitikusa az InfoRádiónak elmondta: nincs olyan felsőoktatási feladat, amit egy egyetem jobb minőségben végezhetne el cégként.

Magyar Bálint elképzelése szerint az intézmények számára az átalakulás csak lehetőség és nem kötelezettség lenne. A szocialista politikus azonban úgy véli: az erről szóló rendelkezésnek azt is rögzítenie kell, hogy az átalakuló oktatások központoknak az állami tulajdonban lévő épületeket bérelniük kell.

Õ ugyanis a szabad demokrata politikussal ellentétben nem adná át az állami vagyont, például az egyetem épületeit. Ha a javaslat így valósulna meg, valószínűleg csekélyebb érdeklődés mutatkozna iránta.

Elmondta azt is: minél hamarabb pontot kell tenni ennek a kérdésnek a végére, az egyetemeket és főiskolákat ugyanis nem szabad sokáig bizonytalanságban tartani a jövőjüket illetően.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

A Wekerle Plusz program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is. Az új otthonteremtési és energetikai korszerűsítés fontos részleteiről Lévai Dánielt, a Netrisk Magyarország termékfejlesztési vezetőjét kérdezte az InfoRádió.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Akkora pofont adtak az amerikaiak Donald Trumpnak, hogy a fal adta a másikat – Mutatjuk a történelmi választás sokkoló eredményeit

Akkora pofont adtak az amerikaiak Donald Trumpnak, hogy a fal adta a másikat – Mutatjuk a történelmi választás sokkoló eredményeit

Nehéz nem fellengzős szavakat használni az amerikai félidős választások eredményeire pillantva. Történelmi vereséget szenvedett Donald Trump és a Republikánus Párt: a demokraták évtizedek óta példátlan többséget szerezhetnek a képviselőházban, miközben a szenátus felett is át fogják venni az irányítást, és még csak szoros sem volt. Olyan államokban diadalmaskodtak a demokrata szenátorjelöltek, amelyek stabil republikánus fellegvárnak voltak elkönyvelve. Texas három évtizede nem választott demokrata szenátort, James Talarico mégis tarolt, Kansas 1932 óta nem küldött demokratát a felsőházban, jövőre azonban Adam Hamilton fogja képviselni az államot. Nézzük a legfontosabb eredményeket és fejleményeket ezen a történelmi szerda reggelen.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×