Infostart.hu
eur:
364.39
usd:
324.64
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

Már vonattal is elérhető Ferihegy

Már vasúttal is el lehet jutni a Ferihegyi Repülőtér 1-es termináljára a Nyugati Pályaudvarról. Az átadási ünnepségen Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter is részt vett.

Heinczinger István, a MÁV Zrt. vezérigazgatója korábban elmondta: az elővárosi személyvonatokat a menetrend szerinti tarifáért lehet igénybe venni, szeptembertől pedig az InterCity vonatok is megállnak majd Ferihegyen.

A repülőteret üzemeltető Budapest Airport már tavaly decemberben felújította az 1-es terminál előtti parkolót, megkétszerezte a férőhelyek számát és kiépítette a vasúti megállóhoz vezető járdát is.

A vonatok menetideje 22-25 perc, a menetjegy ára 300 forint lesz. A Budapest-Cegléd-Szolnok vasútvonalon közlekedő személyvonatok többsége megáll majd Ferihegyen.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

A Wekerle Plusz program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is. Az új otthonteremtési és energetikai korszerűsítés fontos részleteiről Lévai Dánielt, a Netrisk Magyarország termékfejlesztési vezetőjét kérdezte az InfoRádió.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Vérfagyasztó figyelmeztetés a Nobel-díjas tudóstól: még idén csernobili léptékű katasztrófát okozhat a mesterséges intelligencia

Vérfagyasztó figyelmeztetés a Nobel-díjas tudóstól: még idén csernobili léptékű katasztrófát okozhat a mesterséges intelligencia

Könnyen lehet, hogy az emberiség jobban járt volna, ha soha nem fejleszti ki a mesterséges intelligenciát – figyelmeztetett Geoffrey Hinton, a terület egyik úttörője. A Nobel-díjas tudós szerint a technológia már idén vagy jövőre olyan súlyos, a csernobili katasztrófához mérhető incidenst idézhet elő, amely átmenetileg megbéníthatja a pénzügyi szektort vagy az energiaellátást. Hinton élesen bírálta a meghatározó technológiai óriásvállalatok vezetőit is, akik szerinte a profit érdekében tudatosan figyelmen kívül hagyják a biztonsági kockázatokat - írta a The Guardian.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×