Infostart.hu
eur:
364.4
usd:
324.58
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

Melegfelvonulás: 15 garázda ellen indítottak eljárást

Több embert is bántalmaztak a Meleg Büszkeség Napján a hétvégén. A felvonuláskor tojással dobálták a résztvevőket. A rendőrség összesen 15 ember ellen indított eljárást.

A Meleg Büszkeség Napján tartott felvonuláson nyolc embert állítottak elő a rendőrök garázdaságért: ők olyan magatartást tanúsítottak, ami alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen; tojással dobálták a vonulókat - mondta az InfoRádiónak a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Szabó Illés hozzátette: a gyanúsítottakat már kihallgatták, a továbbiakban szabadlábon védekezhetnek.

A IX. kerületben öt esetben kilenc ember ellen indult eljárás csoportos garázdaság megalapozott gyanújával: ők bántalmazták a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű felvonulás résztvevőit - közölte a BRFK sajtóügyeletese.

Több meleg férfit is bántalmaztak

Az immár 11. alkalommal megrendezett meneten melegek, leszbikusok, biszexuálisok és transzvesztiták vettek részt. A mintegy 2 ezer fős tömeg szivárványszínű zászlókkal, a másság elfogadását hirdető transzparensekkel, fokozott rendőri felvezetés mellett indult el a Felvonulási térről a Szabadság híd pesti hídfőjéhez.

A vonulás során több meleget is bántalmaztak. Egyikük, egy magyarul is értő német férfi azt is elmondta, hogy a Pipa utcában egy kocsmából kilépő, fekete ruhát viselő, kopaszra nyírt fiatalok azzal a kérdéssel szólították le, hogy "te is büdös buzi vagy?". A férfi válaszolt, hogy igen, ekkor sörösüvegekkel támadtak rá és a barátjára.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×