eur:
394.85
usd:
356.49
bux:
73003.59
2024. szeptember 15. vasárnap Enikő, Melitta

Az MSZP választ vár Orbán Viktortól olajügyekben

Nyakó István országgyűlési képviselő, az MSZP szóvivője nyílt levelet intéz hétfőn Orbán Viktorhoz, amely után választ vár a Fidesz elnökétől az olajügyekben feltett kérdésekre. A Fidesz szerint a szocialisták "zavarban vannak", mert kiderült, hogy a kormányfő is érintett az olajügyekben.

Nyakó István vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján számolt be a nyílt levélről, hozzátéve, hogy még nyugtalanítóbbá vált a helyzet, miután hiába várták a Fidesztől, illetve elnökétől a válaszokat három kérdésükre.

Értékelése szerint, ha ez így marad, akkor a közvélemény azt a következtetést vonhatja le, hogy kényelmetlenek ezek a kérdések a Fidesz számára, azon kívül az elektronikus és írott médiában addig nagyon aktív Orbán Viktor is "hírtelen eltűnt".

A politikus elmondása szerint az oknyomozó sajtó vetette fel Tóth Béla, a Fidesz egykori kampánymenedzsere, az Energol-ügy egyik főgyanúsítottja, Orbán Viktor régebbi bizalmasa nevét. A szocialista párt arra vár választ, hogy a pártelnöknek, vagy a Fidesznek van-e még Tóth Bélával hivatalos, illetve magánkapcsolata.

Nyakó István ugyancsak az oknyomozó média feltárása alapján kérdez rá a két Széchenyi terves támogatásban részesült "összegründolt cégre", amelyek közel 88 millió forinttal rövidítették meg jogtalanul az adófizetőket, és értesülések szerint a szóban forgó gyanúsítottak védője, Szász I. Attila, az Orbán-család tokaji ügyeit is intézte, és annak baráti körébe tartozik, tehát akár tudhat valamit az említett 88 millió forintról is.

A szóvivő kérdéseket tesz fel a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnak is arról, hogy van-e reményük az adófizetőknek arra, hogy a 88 millió forint visszakerül a közösbe, illetve megépül az említett támogatásban részesült, de eddig meg nem valósult, "elpanamázott mosonmagyaróvári termálfürdő". A politikus hozzáfűzte, hogy az említett két cégnek az Orbán-kormány utolsó harmadában utalta át a támogatást a gazdasági tárca, ezért jogutódként fordul a minisztériumhoz.

A Fidesz szerint Gyurcsány bukott le


Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője közleményben reagált a szocialista politikus sajtótájékoztatójára. Ebben úgy fogalmaz: "a szocialisták kétségbeesett, zavaros nyilatkozatokat tesznek az olajbotrány ügyében, és továbbra sem hajlandóak belegyezni abba, hogy egy kormánytól független bizottság tekintse át a titkosított iratokat".

Hozzátette: "zavarban vannak, mert pártelnökük lebukott, kiderült, hogy Gyurcsány Ferenc közvetlenül érintett az olajügyekben", mert 1995-től 1997-ig felügyelő bizottsági tagja és saját cégén keresztül kisebbségi tulajdonosa is volt a Fortus Rt.-nek, "amely a rendőrség és a vámnyomozók látókörébe került az olajügyek akkoriban zajló nyomozása kapcsán".

A politikus szerint "sokatmondó", hogy "a Gyurcsány-cég olajügyleteiben akkor zárult le hirtelen a nyomozás, amikor Gyurcsány Ferenc már Medgyessy Péter miniszterelnök főtanácsadójaként tevékenykedett". Hozzátette: remélik, hogy "a Gyurcsány-céggel kapcsolatos tisztázatlan ügyek iratainak titkosítását is minél előbb feloldja a kormányzat".

Daróczi: érdemi különbség

Daróczi Dávid kormányszóvivő szerint a két ügy között érdemi különbség van, mégpedig az, hogy - mint mondta - a Fortus Rt. ügyében jogerős bírósági ítélet mondja ki, hogy visszaéltek a cég nevével, tehát a kormányfőnek "semmi köze az ügyhöz".

A másik ügyben viszont jelenleg is folyamatban van egy per, amire azért volt szükség, mert az Orbán-kormány hivatali idejének utolsó napjaiban utaltak ki pénzt egy cégnek, amelynek tulajdonosai korábban olajügyekben kerültek képbe - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.09.16. hétfő, 18:00
Toroczkai László
a Mi Hazánk elnöke, parlamenti frakcióvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. szeptember 14. 21:58
×
×
×
×