Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Kóka: 2009-től lesz beszedhető az ingatlanadó - a nap legfontosabb hírei

A gazdasági miniszter szerint január elsején hatályba léphet az egységes ingatlanadóról szóló törvény, de a közteher kivetésére várhatóan csak 2009-től lesz lehetőség. Kóka János az Inforádióban elmondta: a szabályozás részleteit őszig dolgozzák ki, majd meg kell teremteni az értékbecsléshez és a regisztrációhoz szükséges technikai és egyéb feltételeket.

Az ingatlanadó várható mértékéről a szabad demokrata politikus azt mondta: még tárgyalnak a részletekről, de csak tizedszázalékokról lehet szó. Előzőleg Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője is azt mondta az InfoRádióban: legkorábban 2009-ben lehetne bevezetni az összevont ingatlanadót.

Törvénymódosítást szorgalmaz a Fidesz


Az állami vagyonról szóló törvény felülvizsgálatára és módosítására szólította fel a kormánypártokat a Fidesz. Az ellenzéki párt szóvivője emlékeztetett: a jogszabályt a köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte a parlamentnek, mert álláspontja szerint aggályos, hogy a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács a mindenkori kormány felelősségi körébe tartozó hatásköröket kapna. Szijjártó Péter azt mondta: a törvény, ami a stratégiai vállalatok privatizációjáról szól, kiszolgáltatottá tenné az embereket.

Etikai kódex rendőröknek

Aláírták a rendőrségnél működő reprezentatív szakszervezetek a rendőri hivatás etikai kódexét. Az országos rendőrfőkapitány elmondta: a dokumentum ajánlásokat fogalmaz meg, amelyek be nem tartása esetén nem kell szankciókra számítani. Bencze József közölte: az etikai kódex a felelősség, a segítségnyújtás és a tisztesség kérdéséről szól.

Jogszerűtlen a gumilövedék használata

A Társaság a Szabadságjogokért nevű civil szervezet szerint tavaly ősszel jogszerűtlenül használta a gumilövedékek kilövésére alkalmas fegyvereket a rendőrség.

Pelle Andrea, a szervezet jogsegélyszolgálatának vezetője egy fegyverszakértői vizsgálatra hivatkozva elmondta: a rendőrség tavaly ősszel nem rendelkezett rendszerbevételi engedéllyel a gumilövedékes fegyverekhez, vagyis azok nem tartoztak a törvényes kényszerítő eszközök közé.

Bencze József országos rendőrfőkapitány válaszában azt közölte: a felvetésre feltehetően az a nem nyilvános jelentés ad választ, amely rendőrszakmai szempontból értékeli az október 23-án történteket.

Hátrányos megkülönböztetés

A fogyatékkal élőket, illetve a roma nőket éri a leggyakrabban diszkrimináció. Ezt tartalmazza a többi között az Egyenlő Bánásmód Hatóság éves jelentése, amelyet a szociális és munkaügyi miniszter ismertetett a kormányszóvivői tájékoztatón.

Lampeth Mónika elmondta: a bejelentések alapján a legtöbb hátrányos megkülönböztetés a foglalkoztatásban volt, ezt követi a szolgáltatások területe, majd az oktatás és a lakhatás.Azonos jogokat adnának a melegeknek

Törvénymódosítást kezdeményez az SZDSZ, hogy az azonos nemű párokat is ugyanazok a jogok illessék meg, mint amelyeket jelenleg a házastársak élveznek. Az SZDSZ Ügyvivői Testületének közlése szerint a javaslat az azonos nemű párok számára is lehetővé tenné például az öröklés, a tartás jogát és az örökbefogadás lehetőségét.

Vita az utazási kedvezményekről


A Közúti Közlekedési Szakszervezet szerint törvénysértést követ el a kormány, amikor csak a központi utazási kedvezmények egy részét téríti meg a Volán-társaságoknak. Az érdekképviselet úgy látja: ezzel a kabinet több milliárd forintos veszteséget okoz az utazási cégeknek és veszélyezteti a munkavállalók megélhetését.

Árat emelnek a baromfitenyésztők

Még az ősszel újabb, 6-8 százalékos áremelés várható a baromfiágazatban. Bárány László, a Baromfi Termék Tanács elnöke ezt azzal indokolta, hogy a betakarítás után várhatóan jelentősen emelkednek a takarmányárak. Közlése szerint a kalászos gabonák termésének ára eléri, vagy meghaladja a tonnánkénti 40 ezer forintot.

Zsanett-ügy: nem lesz újabb DNS-vizsgálat

Elutasította az újabb DNS-szakértő kirendelésére vonatkozó indítványt az ügyészség a Múzeum körúti nemi erőszak ügyében - erősítette meg az Index hírportál információját a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

Morvai Attila elmondta: az a vizsgálat számít bevettnek a nemzetközi gyakorlatban, amelyet korábban már elvégeztek. Hozzátette: a 21 éves sértett jogi képviselője által javasolt, úgynevezett mitokondriális módszert csak kivételes esetekben alkalmazzák, de ez az eljárás nem ilyen jellegű.

A nő azért tett feljelentést, mert állítása szerint május 4-én Budapesten, a Múzeum körúton öt rendőr igazoltatta, majd egy sötét mellékutcába vitték, ahol ketten megerőszakolták. Az öt gyanúsított előzetes letartóztatását június 18-án szüntették meg.

Címlapról ajánljuk
Klímaküzdelem – Szép lassan szembefordult az olajországokkal Kína

Klímaküzdelem – Szép lassan szembefordult az olajországokkal Kína

Az olajországok ismét lefékezték az ENSZ klímatárgyalásait – eről beszélt az Inforádióban Schaffhauser Tibor, a Green Policy Center társalapítója, senior klímapolitikai tanácsadója. A júniusban Bonnban rendezett egyeztetéseken több kulcsfontosságú kérdésben sem született megállapodás, miközben figyelemre méltó geopolitikai változásként látszik, hogy Kína egyre inkább a nemzetközi klímaegyüttműködés fenntartása mellett lép fel.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Vitézy Dávid közlekedési és beruházás miniszter Facebook-videóban számolt be róla, hogy a kormány elkezdte a korábban megkötött autópálya-koncesszió átvilágátását. A miniszter elmondta, hogy a 35 évre megkötött, 24 ezer milliárdos szerződésből az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki a koncesszornak. Magyar Péter miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy a Tisza-kormány nevében benyújtja az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását. A javaslat 12 pontot tartalmaz, köztük a képviselők háromciklusos időkorlátját, a jelenlegi köztársasági elnök megbízatásának megszüntetését, valamint az Alkotmánybíróság függetlenségének erősítését. A módosítás emellett Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatalt hozna létre, csökkentené a sarkalatos törvények számát, és visszanevezné a vármegyéket megyékre. Cikkünk folyamatosan frissül a kormány legfrissebb döntéseivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×