Infostart.hu
eur:
364.4
usd:
324.58
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

Tönkreteheti Tokajt a szlovákiai erőmű

Magyarország is részt szeretne venni a szlovákiai Tőketerebesre tervezett széntüzelésű hőerőmű építésének engedélyezési eljárásában - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium.

A szaktárca azután adott ki közleményt, hogy kedden Sátoraljaújhely polgármestere a kormány segítségét is kérte az ügyben. A minisztérium hangsúlyozta: felvette a kapcsolatot a szlovák környezetvédelmi tárcával.

Közben a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke az InfoRádióban közölte: csatlakoznak a beruházás ellen tiltakozókhoz. Marcinkó Ferenc hangsúlyozta: az erőmű létesítése - amelynek következtében nagy mennyiségű kén károsítaná a növényeket és a talajt - jelentős kockázatot jelent a környezetre és a térségben megélhetési forrást jelentő turizmusra nézve is.

Szamosvölgyi Péter, Sátoraljaújhely polgármestere kedden az illetékes minisztériumoknak, európai parlamenti képviselőknek, és több szervezetnek küldött levelében azt írta: a világörökség részét képező tokaj-hegyaljai borvidék közvetlen közelébe tervezett létesítmény 163 méter magas kéményeiből évente négymillió tonna szennyező anyag jutna a levegőbe.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×