Infostart.hu
eur:
364.48
usd:
324.67
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Gyurcsány: "Gyomorforgató pénzért árulni a politikai beszédeket"

A miniszterelnök szerint javítani kell a kormányzóképességen. Gyurcsány Ferenc az MTI-nek adott interjújában szem- és gyomorforgatónak nevezte, ha egy politikus saját beszédei alapján ad ki könyvet.

A miniszterelnök szerint a kormányátalakítással más helyzet jött létre erős politikai centrummal, kormánykabinettel, a kormányon belüli ellensúlyok megőrzésével, az igazgatási képesség javításával.

Gyurcsány Ferenc az MTI-nek adott interjújában azt mondta: megfontolja az SZDSZ valamennyi javaslatát, majd kellő mérlegelés után kialakítja álláspontját.

Arra a felvetésre, miként értékeli kormánya egy éves tevékenységét, a szocialista politikus hangsúlyozta: a miniszterek értékelése a kabinet átalakításával jut kifejezésre.

"A politika nem népszerűségi verseny"


Az interjúban az MSZP népszerűségéről, megítéléséről is szó volt. A pártelnök kifejtette: azzal szeretne dicsekedni, hogy Magyarországon olyan átalakulások mennek végbe, amelyek segítségével egy szegény gyereknek a felsőoktatásban könnyebb lesz tanulni vagy átadják Nyíregyházáig az autópályát.

Gyurcsány Ferenc megjegyezte: nem a pillanatnyi népszerűség határozza meg, mit tesz a kormány. Rámutatott: a politika nem népszerűségi verseny. Úgy vélte, ha valamin javítani kell, az a kormányzóképesség.Túl sok a kétely a Gripenek ügyében

A Gripen-vadászgépek ügyében induló vizsgálatról szólva a miniszterelnök úgy fogalmazott: túl sok a kétely és a gyanú Magyarország szerepével kapcsolatban, hogy ott és akkor milyen motiváció alapján született meg a döntés.

Gyurcsány Ferenc közölte: úgy tudni, a Fidesz-kormány idején a Gripenek beszerzésével összefüggő előkészítő tanulmányban létezett egy egyértelmű sorrend a pályázók között, amely a meghatározó alapdokumentum volt a nemzetbiztonsági kabinet üléséig.

Gyurcsány Ferenc szerint szó nincs arról, hogy ez adok-kapok lenne, de a Gripen-vásárlás kapcsán annyi pénz forog kockán, "amelyet el nem tudunk képzelni, amelynek az ezredéért Magyarországon szíjat hasítanak egy politikus hátából, ha kiderül, hogy nem megalapozottan döntött".

"Gyomorforgató pénzért árulni a politikai beszédeket"

A szocialista pártelnök-kormányfő bár nem nevezte meg Orbán Viktort, de egyértelmű volt, hogy a Fidesz elnökéről beszél, amikor azt nyilatkozta, hogy szem- és gyomorforgatónak tartja azt, amikor egy aktív politikus pénzért árulja politikai beszédeit, és ebből több millió forintos családi jövedelemre tesz szert.

Gyurcsány Ferenc úgy vélte, ez különösen akkor elképesztő, ha valaki politikájának középpontjába az erkölcsöt állítja. A kormányfő szerint "az nem megy, hogy plebejus politikát hirdetek, harcolok az új arisztokráciával szemben és a legellentmondásosabb, rosszízű dzsentri magatartást folytatom".

Gyurcsány Ferenc kijelentette: erkölcsi kérdésekben csak erkölcsileg feddhetetlen ember mondjon megalapozott véleményt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×