Infostart.hu
eur:
364.88
usd:
325.92
bux:
144676.47
2026. november 3. kedd Győző

Továbbra sem egyértelmű a beutalási rendszer

Az április elsején életbe lépett ellátási kötelezettséggel kapcsolatban mintegy tíz-húsz panasz érkezett az Egészségbiztosítási Felügyelethez. A szervezet munkatársa szerint ez összességében elenyésző szám. Az utóbbi időszakban viszont szinte minden héten előfordult, hogy nem tudták, melyik kórházba kell szállítaniuk egy-egy sérültet vagy beteget.

A talán legnagyobb port kavart eset a mindszenti beteghalál címen elhíresült ügy. Április elején a mentőautóban, szállítás közben halt meg az a férfi, akit előbb a hódmezővásárhelyi kórházba vittek, majd innen a mentőt továbbküldték a szentesi kórházba. A Szentes felé vezető úton azonban a férfinak megállt a szíve, és már nem sikerült újraéleszteni.

Három héttel később az Egészségbiztosítási Felügyelet hárommillió forintra bűntette a hódmezővásárhelyi kórházat.

Május elején az egyik napilap számolt be arról, hogy egy lélegeztetésre és intenzív ellátásra szoruló fiatal nőnek hiába kerestek éjjel helyet Budapesten az orvosai, a főváros intenzív osztályain ugyanis nem volt üres ágy.

"Vészhelyzet van"


Az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet intenzív osztályának vezetője akkor a lapnak annyit mondott: megtörtént már, hogy nem hozzájuk tartozó betegségben szenvedő emberek felvételét kérték, mondván vészhelyzet van.

Az Egészségbiztosítási Felügyelet tíz-húsz ügyben folytat, vagy folytatott vizsgálatot, ezek mindegyike kapcsolatban van a területi ellátási kötelezettséggel, ám ennek csak egy része ered abból, hogy a beteget nem tudták hova szállítani.

"Féloldalasra sikerült"


Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Finanszírozási Főosztályának helyettes vezetője korábban az InfoRádiónak elmondta: féloldalasra sikerült, ezért nem is végleges a kórházak területi ellátási kötelezettségének felosztása.

Molnár Attila úgy fogalmazott: a minisztérium a beutalási rend meghatározásakor nem vonatkoztathatott el a regionális vagy a közigazgatási határoktól.

A jelenlegi rendszerben előfordul, hogy például a betegeket máshová kellene egy sebészeti beavatkozásra vagy egy intenzív terápiára beutalni.

Molnár Attila ugyanakkor hangsúlyozta: ez nem jelenti azt, hogy ha valakit megműtenek valahol, akkor a beavatkozást követő kezelést már máshol kapja meg a beteg.

A szabályozás többféle értelmezése mindenestre arról tanúskodik: a rendszer korántsem egyértelmű.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Komoly ellentétek miatt közös közlemény nélkül ért véget a G20-csoport pénteken kezdődött kétnapos atlantai külügyminiszteri találkozója. A feszültséget jól mutatta, hogy Marco Rubio amerikai külügyminiszter lemondta a hagyományos csoportképet is, több európai diplomata pedig bojkottal fenyegetőzött Szergej Lavrov orosz külügyminiszter jelenléte miatt. Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője egyebek mellett arról beszélt az InfoRádióban, hogy mik voltak a legfőbb ellentétek a résztvevők között, és mennyire volt hangsúlyos Oroszország szerepe, részvétele.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×