Infostart.hu
eur:
364.78
usd:
325.69
bux:
0
2026. november 3. kedd Győző

Szilvásy: nem a titkosszolgálat fedőszerve volt az Egymásért Alapítvány

A vizsgálat alapján nem volt a Nemzetbiztonsági Hivatal fedőszerve az Egymásért Egy-Másért Alapítvány - mondta a kancelláriaminiszter.

Szilvásy György az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának ülése után közölte: a hivatal vezetése és az alapítvány vezetői között volt személyes kapcsolat, de a hivatal vezetői nem követtek el törvénytelenséget, és nem próbálták megakadályozni az alapítvánnyal szembeni büntetőeljárást.

A Nemzetbiztonsági Hivatalt is felügyelő politikus hangsúlyozta: a vizsgálat eredménye alapján feltételezhető, hogy az alapítvány politikai kapcsolatépítésre törekedett, de ez - mint mondta - nem járt sikerrel.

A Fidesz korábban közölte: álláspontja szerint nem elegendő a történtekről a nemzetbiztonsági bizottságban beszélni, az alapítvány ügyeit csak egy parlamenti vizsgálóbizottság tisztázhatja.

Az ellenzéki párt kezdeményezését hétfőn az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága is nagy többséggel támogatta.

Április közepén több budapesti vállalkozásnál és az Egymásért Egy-Másért Kiemelten Közhasznú Alapítványnál tartott házkutatást a vám- és pénzügyőrség.

A szervezet szerint az érintettek csaknem 1,4 milliárd forint értékű csempészetben vettek részt. Az alapítványnak korábban kuratóriumi tagja volt az NBH egyik főosztályvezetője.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Komoly ellentétek miatt közös közlemény nélkül ért véget a G20-csoport pénteken kezdődött kétnapos atlantai külügyminiszteri találkozója. A feszültséget jól mutatta, hogy Marco Rubio amerikai külügyminiszter lemondta a hagyományos csoportképet is, több európai diplomata pedig bojkottal fenyegetőzött Szergej Lavrov orosz külügyminiszter jelenléte miatt. Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője egyebek mellett arról beszélt az InfoRádióban, hogy mik voltak a legfőbb ellentétek a résztvevők között, és mennyire volt hangsúlyos Oroszország szerepe, részvétele.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×