Infostart.hu
eur:
365.45
usd:
312.75
bux:
132633.84
2026. április 30. csütörtök Katalin, Kitti

A móri gyanúsított mindent megmutatott - exkluzív képgaléria!

A Tatabánya körüli erdőkbe járt lövöldözni a móri bankrablás két gyanúsítottja, N. László és W. Róbert. Utóbbi védője, Lichy József az InfoRádiónak elmondta, a mostani terepbejáráson azt a területet is megtaláltak, ahol ügyfele menekülés közben kidobta az autóból a móri bankfiók kulcsát.

"Szó szerint helyszíni bejáráson voltunk, hiszen hegyre felmentünk, völgybe leereszkedtünk több helyen is a Tatbánya környéki erdőkben" - fogalmazott az InfoRádióban Lichy József.

A gyanúsított W. Róbert ügyvédje elmondta: ügyfele olyan helyszíneket mutatott meg, ahol a móri bankrablást megelőzően a másik gyanúsítottal együtt jártak erdei területen lőni.

Csak egyszer lőtt

Saját ügyfele szempontjából nem mondaná, hogy gyakoroltak - fogalmazott az ügyvéd, aki szerint W. Róbert csak egy helyen lőtt, bár több helyszínen is ott volt. "Inkább a másik személy volt az, akinek a részéről ez gyakorlásnak volt tekinthető" - mondta Lichy József.

Az ügyvéd az InfoRádióban hangsúlyozta: a másik gyanúsítotté volt a használt fegyver és ő vitte ki W. Róbertet is az erdőbe lőgyakorlatot végezni.

Lichy József hangsúlyozta: öt év távlatából ezek az erdei területek változnak, így ügyfele teljes pontossággal nem tudta megmutatni a területeket, csak az erdei részeket.

Egy fatörzsön találtak fegyvertől származó lövésnyomot, ami akár a gyanúsítottak által használt fegyverből is származhatott, ám a lényeg nem ez, hanem a terület megmutatása volt.

Kidobta a kulcsot az autó ablakából

<

(fotó: Mihádák Zoltán) (képgaléria)

A bejárás második részében Mór városhatárától indultak, végig a menekülési útvonalon és próbálták megtalálni azt a helyet, ahol W. Róbert a kocsi ablakán kidobta a bankfiók kulcsait - mondta el Lichy József.

A kulcscsomót ugyan nem találták meg, de az egyértelmű, hogy W. Róbert zárta be a bankfiók ajtaját, majd dobta ki a kulcsokat az autó ablakán - nyilatkozta az InfoRádiónak a gyanúsított ügyvédje.

W. Róbertet azzal gyanúsítják, hogy ő volt az, aki a móri bankfiók ajtajában állva elküldte a bankhoz érkező ügyfeleket, amíg társa, N. László a bankban lemészárolt nyolc embert, alkalmazottakat és ügyfeleket.

Szerző: Csák Gyula

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.04.30. csütörtök, 18:00
Nagy Zoltán Zsolt
a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinika igazgatója
Az iráni félelmek és a Fed-döntés uralta ma a kereskedést Amerikában

Az iráni félelmek és a Fed-döntés uralta ma a kereskedést Amerikában

Pörögnek az események a tőzsdéken, az amerikai technológiai szektor tegnap megszenvedte, hogy lapinformációk szerint az OpenAI nem tudta teljesíteni belső bevételi és felhasználói céljait. A szektor emellett újabb teszt elé néz ma, hiszen többek között az Alphabet, az Amazon, és a Meta is ma teszi közzé első negyedéves számait. Ráadásul a Fed kamatdöntése is ma lesz, amin a piaci várakozások szerint tartani fogják a kamatszintet. Az iráni háborúról pedig még nem is beszéltünk, ahol továbbra is nagy a bizonytalanság a háború lezárása kapcsán, és lapértesülések szerint Donald Trump már a Hormuzi-szoros hosszabb távú blokádjára készül. Ráadásul az olajpiaci helyzet az is komplikálja, hogy az Egyesül Arab Emírségek tegnap bejelentette kilépését az OPEC-ből, a világ legnagyobb olajtermelőit koordináló szervezetből. A tőzsdéken eközben óvatosság látszik, az USA-ban és Európában kis mértékben estek a tőzsdék, és a nap végére a magyar tőzsde is lefordult. Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio Investment Day 2026. Ne hagyja ki az év egyik legizgalmasabb befektetési eseményét! Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×