Infostart.hu
eur:
364.78
usd:
325.69
bux:
0
2026. november 3. kedd Győző

A BKV szerint az utasok közel fele egyetért a pótdíjak emelésével

Közel azonos mértékben támogatják és utasítják el a júniustól életbe lépett jelentős pótdíjemelést az utasok - derül ki a BKV Zrt. megbízásából készített felmérésből. Tíz év alatt némileg csökkent a bliccelők száma, ugyanakkor azoké is, akik sohasem próbálnak meg jegy vagy bérlet nélkül utazni.

A BKV Zrt. 1997 után idén tavasszal újra felmérte az utazási és bliccelési szokásokat, valamint a viteldíjak megítélését.

Az 1002, 15 és 65 év közötti budapesti lakos megkérdezésével végzett telefonos közvélemény-kutatás eredménye szerint a megkérdezettek 73 százaléka hallott arról tavasszal, hogy a közlekedési vállalat a pótdíjak emelésére készül.

Az azóta már megvalósult tervekkel a megkérdezettek 44 százaléka egyetértett, 46 százalék elutasította, 10 százalék pedig tartózkodott a válaszadástól.

A felmérésből kiderült, hogy legtöbbször a diákok bliccelnek, így nem véletlen, hogy a legnagyobb ellenérzést a tanulók körében váltotta ki a pótdíj emelésének terve.

A telefonos közvélemény-kutatás eredménye szerint a BKV szolgáltatásait igénybe vevők 42 százaléka naponta többször, 21 százaléka pedig naponta utazik a járműveken. Az utasok túlnyomó többsége autóbusszal, metróval és villamossal közlekedik.

A megkérdezettek 49 százaléka rendszeresen igénybe veszi a metrót, ezért ezek az utasok naponta többször is találkozhatnak a közlekedési társaság jegyellenőreivel. A közönség harmada viszont csak ritkán botlik ellenőrökbe - leginkább azok, akik trolibuszokkal utaznak.

A tíz évvel ezelőtti 42 százalékkal szemben idén a megkérdezettek 61 százaléka mondta azt, hogy minden hónapban vesz bérletet.

A megkérdezettek 6 százaléka gyakran veszi igénybe a BKV szolgáltatásait jegy, vagy érvényes bérlet nélkül, míg 49 százalék mondta azt, hogy ilyen még sohasem fordult elő vele.

Tíz év alatt csökkent a bliccelők száma, ugyanis 1997-ben 9 százalék volt azok aránya, akik azt mondták, hogy gyakran szoktak bliccelni, ugyanakkor 66 százalék volt azoké, akik sohasem próbáltak meg jegy nélkül utazni.

Szerző: Kaposi Dávid

Címlapról ajánljuk
Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Komoly ellentétek miatt közös közlemény nélkül ért véget a G20-csoport pénteken kezdődött kétnapos atlantai külügyminiszteri találkozója. A feszültséget jól mutatta, hogy Marco Rubio amerikai külügyminiszter lemondta a hagyományos csoportképet is, több európai diplomata pedig bojkottal fenyegetőzött Szergej Lavrov orosz külügyminiszter jelenléte miatt. Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője egyebek mellett arról beszélt az InfoRádióban, hogy mik voltak a legfőbb ellentétek a résztvevők között, és mennyire volt hangsúlyos Oroszország szerepe, részvétele.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×