Infostart.hu
eur:
364.59
usd:
325.86
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Zajtérkép és új főkapitány - a nap legfontosabb hírei

Bencze Józsefet, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának rendészeti főigazgatóját jelöli országos rendőrfőkapitánynak a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc közölte: azt várja az ORFK új vezetőjétől, hogy teremtsen egy minden tekintetben európai rendőrséget, amelyre büszke lehet az egész ország.

A kormányfő jó szakembernek nevezte Bencze Józsefet, aki korábban sikeresen küzdött a fekete gazdaság ellen. A jelölt azt mondta: mielőbb szeretné visszaszerezni az állampolgárok bizalmát, és helyreállítani a rendőrök önbecsülését.

Bencze József hangsúlyozta: a rendőrségnek politikamentesen kell működnie. Az SZDSZ és az MSZP egyetért Bencze József országos főkapitányi jelölésével, a Fidesz pedig közölte: csak a szakmai program ismeretében alakítja ki álláspontját a jelölt alkalmasságáról.

A KDNP azt várja Bencze Józseftől, hogy országos rendőrfőkapitányként álljon ellen a kormányfő politikai utasításainak, az MDF pedig továbbra is úgy véli: a Belügyminisztérium visszaállítása nélkül nehezen megoldhatók a rendőrség problémái.

Gergényi elégedett

Elégedetten távozik hivatalából a budapesti rendőrfőkapitány. Gergényi Péter az InfoRádióban azt mondta: szinte teljesen megvalósította korábbi céljait.

A menesztett rendőri vezető - aki kedd délelőtt állománygyűlésen köszönt el a fővárosi rendőröktől - példaként említette, hogy Budapest lett az egyik legbiztonságosabb főváros az Európai Unióban.

Mikola: alkotmányos aggályok

A fideszes Mikola István szerint alkotmányos aggályokat vet fel a kórházi várólisták kezelése.

Az Orbán-kormány egészségügyi minisztere azt mondta: a mostani gyakorlat szerint a járulékot fizető, vagy nyugdíjas magyar betegek a kormányzati megszorítások és a teljesítmény-volumenkorlát miatt várólistára kerülnek, miközben a tehetősebb külföldi vagy magyar betegeket azonnal ellátják az intézmények.

Az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának elnöke szerint a várólistára vonatkozó szabályozás megfelel az európai gyakorlatnak.

A szocialista Kökény Mihály hangsúlyozta: várólistát akkor lehet alkalmazni, ha nem sürgős beavatkozásról van szó.A KDNP az Alkotmánybírósághoz fordul

Az Alkotmánybírósághoz fordul a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló kormányrendelet többletpontokra vonatkozó passzusa miatt a KDNP. Az ellenzéki párt szerint a jogszabály sérti az igazságosság elvét.

A kereszténydemokrata Hoffmann Rózsa elmondta: azt a pontot kifogásolják, amely a hátrányos helyzetűeknek, fogyatékkal élőknek és gyermekgondozási segélyben részesülőknek biztosít összesen legfeljebb 24 plusz-pontot. Az oktatási tárca közölte: megfelelőnek tartja a kormányrendeletet.

Drágul az üzemanyag


Csütörtökön a gázolaj árát 4, a benzinét 3 forinttal emeli literenként a MOL Rt. - értesült piaci forrásokból a Távirati Iroda. A benzin ára legutóbb egy hete, 5 forinttal emelkedett.

Csúszik az M0-ás átadása

A tervezettnél később adják át az M0-ás körgyűrű 4-es utat az M3-as autópályával összekötő új, 26 és fél kilométeres szakaszát - mondta az InfoRádióban a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. sajtóreferense.

Béni Gyöngyi közölte: a késlekedést a kisajátítások elhúzódása okozza. A sajtóreferens elmondta: a nyomvonal kisajátításánál több mint 10 ezer tulajdonossal kellett egyeztetni, és még mindig 146 függőben lévő ügy hátráltatja a munkát.

Hangsúlyozta: van olyan osztatlan, közös tulajdonú terület, amelynek 98 tulajdonosa van.

A 26 és fél kilométeres útszakaszt 42 milliárd forintból, - 85 százalékos uniós támogatással - építik meg.

Kész a zajtérkép

Zajtérkép készült Budapestről és 22 agglomerációs településről; a dokumentum a főpolgármester szerint hozzájárulhat ahhoz, hogy a főváros élhetőbb legyen.

Demszky Gábor elmondta: a 680 millió forintból elkészíttetett térkép átfogó képet nyújt Budapest és a város környékének zajterheléséről, továbbá az érintett lakók számáról.

Hozzátette: a dokumentum alapján készülhetnek majd a cselekvési tervek a zajcsökkentésre azokon a kritikus helyeken, ahol jelenleg nagyon magas a zajterhelés.

Merkel megállapodást szeretne

Kötelező érvényű nemzetközi megállapodást sürgetett a klímaváltozás káros hatásainak mérséklésére és a kedvezőtlen folyamatok megállítására a német kancellár.

Angela Merkel a hét legfejlettebb ipari állam és Oroszország csúcstalálkozója előtt Nancy Pelosival, az amerikai képviselőház elnökével tárgyalt a kérdésről Berlinben.

A G-8 csoport elnöki posztját is betöltő kancellár hangsúlyozta: a heiligendammi tanácskozás egyik legfontosabb feladata a kötelező érvényű nemzetközi egyezség kidolgozása lesz.

Az amerikai kormány korábban jelezte: ellenzi a német környezetvédelmi célkitűzéseket, különösen azt, hogy a június 6. és 8. közötti tanácskozáson bármilyen, kötelező érvényű előírást fogadjanak el a széndioxid-kibocsátás csökkentésére, vagy a környezetkímélő, alternatív energiaforrások fokozottabb alkalmazására.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×