Infostart.hu
eur:
364.59
usd:
325.86
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

A magas orvosi díj miatt tiltakoznak a sportrepülők

Tiltakoznak az ejtőernyősök, siklórepülők és vitorlázórepülők, mert az idén életbe lépett szabályozás szerint a vadászpilóták orvosi vizsgálatának a díját kell megfizetniük egy egyszerű repülőorvosi vizsgálat után is. Bognár József, a Sportrepülők Érdekvédelmi Fórumának vezetője elmondta: 3.860 forint helyett 29 ezer forintot kell fizetniük egy vizsgálatért.

A honvédelmi tárca orvosi intézménye szabta meg, hogy az ejtőernyősöknek, a siklórepülőknek és a vitorlázórepülőknek is a vadászpilóták orvosi vizsgálatának a díját, vagyis 25 ezer forintot kell megfizetniük - mondta az InfoRádiónak a Sportrepülők Érdekvédelmi Fórumának vezetője.

Bognár József kiemelte: az összes légijármű-vezetőnek ezt az összeget kell megfizetnie egy vizsgálatért.

A sport- és vitorlázórepülőknek a teljes díjat meg kell fizetni, noha a vizsgálat jóval egyszerűbb, mint a vadászpilótáké - hangsúlyozta a Sportrepülők Érdekvédelmi Fórumának vezetője.

Bognár József közölte: 3.860 forint az elvégzett vizsgálatok valós díja, ezzel szemben 25 ezer forintot és négyezer forint hatósági pecsételési díjat kell fizetniük. Az intézkedés közel hatezer pilótát érint.

Az egészségügyi tárca is egyetértett azzal, hogy díj magas és elfogadhatatlan - emelte ki Bognár József.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×