Infostart.hu
eur:
353.45
usd:
308.67
bux:
142560.3
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

A hétvége tragikus mérlege: 13 halott

Mintegy 750 alkalommal riasztották a tűzoltókat a hosszú hétvégén - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Dobson Tibor azt is elmondta, Magyarországon 13-an haltak meg szombaton és vasárnap.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője elmondta: eddig 13 haltak meg, közlekedési balesetben heten vesztették életüket, 77-en megsérültek.

A szóvivő az InfoRádióban elmondta: az elmúlt két hétvégén hatan fulladtak vízbe magyarországi tavakban. A tragédiák áldozatai többségében gyermekek voltak.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője hangsúlyozta: csak strandon vagy kijelölt fürdőhelyen szabad strandolni, ott, ahol megvannak a biztonságos feltételek a fürdőzéshez.

Dobson Tibor megjegyezte: évente mintegy 70 alkalommal hívják a tűzoltókat vízi balesetekhez, de az esetek többségében már nem tudnak segíteni a bajba jutottakon.

Viharkárokhoz is riasztották őket

A szóvivő távirati irodának adott tájékoztatása szerint gyakran riasztották a tűzoltókat viharkárokhoz is, elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén és Jász-Nagykun-Szolnok megyében.

Ezeken a területeken tetőket, házszigeteléseket rongált meg az erős szél, Sátoraljaújhelyen villám csapott egy családi házba, míg Bodrogkeresztúron kőzúzalék hullott az útra, azt kellett eltakarítaniuk a tűzoltóknak.

Kisújszálláson - ahol jégeső is esett - pincék, garázsok szivattyúzásához kértek segítséget a tűzoltóktól.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rengeteg vizet pazarolunk – ezekre kellene figyelnünk, főleg hőség idején

Hőhullámok idején több mint 50 százalékkal, akár 150 liter fölé is nőhet egy emberre vetítve a napi vízfogyasztás, ezért ezekben az időszakokban szükség van a takarékos vízfogyasztási megoldások alkalmazására – mondta Kugler Gyula, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke az InfoRádióban.
Tisza-kormány: sorra jönnek az új bejelentések az állami vezetői posztokról, érkezik egy új támogatás

Tisza-kormány: sorra jönnek az új bejelentések az állami vezetői posztokról, érkezik egy új támogatás

A Magyar Péter vezette kormány csütörtökön is számos intézkedést jelentett be: részletezték a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást, amely mintegy 400 ezer rászoruló gyermeket érint, és két részletben – augusztusban és novemberben – érkezik a családokhoz. Kármán András pénzügyminiszter a NAV új vezetéséről, aminiszterelnök pedig a költségvetés-tervezés átalakításáról beszélt, emellett döntés született az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról is. Több személyi változás is történt a belügyi és rendvédelmi szervek élén, miközben az egészségügyben várólista-csökkentő programot és a kórházi kamerák használatának szigorítását jelentették be. A debreceni Semcorp-ügy és a rendkívüli hőség miatti vízhiány kezelése szintén a nap kiemelt témái között szerepelt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×