Infostart.hu
eur:
364.59
usd:
325.86
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

A 420 ezer szegény gyermek országa

Magyarországon a gyerekszegénység aránya a 0-17 éves korosztályban 20 százalék. Az arány számokra lefordítva 420 ezer olyan gyereket jelent, aki a szegénységi küszöb alatt él. A mélyszegénység nem csak roma probléma, hisz az érintettek fele nem cigány.

Az Akadémia legújabb vonatkozó kutatását ismertetve Darvas Ágnes szociológus elmondta: a gyerekszegénység szigetszerűen jelenik meg Magyarországon.

Az észak-keleti országrésztől a határ mentén nagyjából Békés megyéig, valamint a Dél-Dunántúl aprófalvas térségében a legrosszabb a helyzet, a legjobb pedig a nyugati országrészben, a Győr-Veszprém-Székesfehérvár vonalig, és a fővárosban, valamint más térségekben a nagyvárosok környékén.

Ez a szigetszerű megjelenés azzal jár, hogy az adott településen élő gyerekeknek esélyük sincs kitörni a szegénységből, hiszen a lehetőségektől területileg is elzárva élnek.

Felismerések

De már megjelent a probléma kezelésében egy új szemlélet - jelentette ki Darvas Ágnes.

"Egyértelműen látszik az európai uniós országokban, és az úgynevezett európai szociális modell alakításában, hogy egyre nagyobb hangsúlyt kap a gyerekkor és a gyerekszegénység elleni küzdelem" - mondta a szociológus.

"Az a gyerek, aki szegénységben nő fel, szegénnyé válik felnőttkorában. 50 éve másról sem szól a szociológia. Kezdi a szociálpolitika komolyabban venni - ehhez most már a közgazdászok meggyőzése is megtörtént -, hogy minden kisgyerekkori beruházás jóval hatékonyabb, jóval gazdaságosabb, mint az, amikor már valamikor a későbbi életkorban próbálunk meg kompenzálni" - tette hozzá Darvas Ágnes.

Magyarországon szinte garantált szegénységi kockázat a harmadik gyerek, illetve az, ha valaki egyedül kénytelen gyereket nevelni.Hosszú távú program

Kórózs Lajos, az Országgyűlés ifjúsági, szociális és családügyi bizottságának elnöke fontosnak tartja, hogy végre sikerült definiálni, mivel akarnak foglalkozni: nem általában a szegénységgel, hanem célzottan a gyermekszegénységgel.

Ez azért fontos, mert konkrét célért hatékonyabban lehet dolgozni. A program is megszületett - mondja Kórózs Lajos.

"Az Országgyűlés elfogadta azokat a módosító indítványokat, amelyek lehetővé teszik, hogy ötpárti egyetértéssel fogadjuk el a gyermekszegénység elleni 25 éves program" - közölte az Országgyűlés ifjúsági, szociális és családügyi bizottságának elnöke.

A politikus hozzátette: "Sikerült az ellenzéki képviselők által megfogalmazott dolgokat beemelni az országgyűlési határozatba és még teljesebbé sikerült tenni ezt a programot."

A végszavazás jövő héten lesz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×