Infostart.hu
eur:
364.59
usd:
325.86
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

MSZP: Zöld utat kaphat Majtényi

Az MSZP valószínűleg támogatni fogja Majtényi László ombudsmanná választását. Ezt Mandur László, az Országgyűlés szocialista alelnöke mondta a Magyar Televízió reggeli műsorában. A politikus hozzátette: a párt országos elnöksége délben ülésezik, és ott tárgyalnak majd az államfő jelöltjeiről.

Sólyom László köztársasági elnök szerdán jelentette be, hogy az állampolgári jogok országgyűlési biztosának Majtényi Lászlót, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa posztjára Kállai Ernőt jelöli.

A parlamenti pártok képviselői akkor azt közölték: várhatóan két héten belül alakítják ki álláspontjukat a jelöltekről.

Majtényi László korábban adatvédelmi biztos volt, jelenleg az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet vezetője. A jelölt közölte: megválasztása esetén az ombudsmani intézmény jogi karakterét erősítené.

Kállai Ernő, a Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézetének munkatársa. Õ azt mondta: országgyűlési biztosként a 13 nemzeti és etnikai kisebbség érdekét egyformán szeretné képviselni.

Ombudsmant az államfő jelölése alapján az Országgyűlés választ kétharmados többséggel.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×