Infostart.hu
eur:
364.35
usd:
325.54
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

Szájer: az új többséget már nem érdekli Gyurcsány

A Fidesz kétnapos kongresszusa a jövőről szól - hangsúlyozta Szájer József, a párt európai parlamenti képviselője a rendezvényen. A politikus úgy fogalmazott: az új többséget már nem érdekli Gyucsány Ferenc és kormánya.

Szájer József azt mondta: a mostani kongresszuson azt a programot fogadják el, amelynek segítségével a társadalomban már létrejött többségnek kormányzati, illetve parlamenti többsége is lesz.

A képviselő hangsúlyozta: a Fidesz kongresszusa nyitott rendezvény, bárki bemehet, és figyelemmel követheti a történéseket.

A küldöttek vasárnap választanak újabb két évre elnököt és alelnököket. A párt vezetői posztjáért egyedül Orbán Viktor jelenlegi pártelnök indul; a négy alelnöki helyre öten pályáznak: a tisztséget most is betöltő Varga Mihály, Schmitt Pál, Pokorni Zoltán és Pelczné Gáll Ildikó mellett Kósa Lajos, Debrecen polgármestere.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Csökkenő veszteséget, de lassuló árbevétel-növekedést könyvelt el a történelmi tőzsdére lépésre készülő AI-óriás

Csökkenő veszteséget, de lassuló árbevétel-növekedést könyvelt el a történelmi tőzsdére lépésre készülő AI-óriás

Közel 900 milliárd dolláros kötelezettséget vállalt a mesterséges intelligenciát kiszolgáló infrastruktúra kiépítésére az Anthropic a következő évekre – írta meg a Financial Times a vállalat tőzsdei bevezetést előkészítő, frissített dokumentumai alapján. A Claude nyelvi modellt fejlesztő cég számítási kapacitásokra fordított kiadásai jelenleg gyorsabban nőnek, mint a bevételei, ami a jövő hónapra tervezett elsődleges nyilvános részvénykibocsátás előtt komoly kérdéseket vet fel a befektetőkben az üzleti modell megtérülésével kapcsolatban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×