Infostart.hu
eur:
364.29
usd:
325.24
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

Rebisz, az ütőképes rendőri erő

A rendőrség legtekintélyesebb szervezetéhez tartoztak azok a rendőrök, akik a gyanú szerint megerőszakoltak egy 21 éves lányt, és szintén a Rendészeti Biztonsági Szolgálat állományában teljesítettek szolgálatot azok az autópálya-rendőrök, akiket vesztegetés gyanúja miatt tartóztattak le. A Rebisz kötelékében dolgoztak az őszi utcai zavargások során a tüntetők ellen fellépő símaszkos, azonosító jelvény nélküli egyenruhások is.

A Rendészeti Biztonsági Szolgálat a rendőrség elit szervezete. Az Országos Rendőr-főkapitányság irányítása alatt áll, és ide tartoznak többek között a bevetési parancsnokságnál, a különleges szolgálatnál, valamint az autópálya-rendőrségnél dolgozók.

Nem szabatos köznyelvi fordulattal tehát közülük kerülnek ki a rohamrendőrök és a kommandósok.

Ennek megfelelően részt vesznek a védett vagy veszélyes személyek, épületek, helyszínek és szállítmányok biztosításában, az előre nem tervezhető, halaszthatatlan beavatkozást és csapaterőt igénylő feladatok végrehajtásában.

Zömmel ők voltak azok, aki az őszi budapesti zavargások során feloszlatták a tüntetőket.

Magyarországon a legjobban szervezett és legütőképesebb rendőri egységként tartják számon a Rebiszt, amely körülbelül a nyugat-európai csendőrségnek felel meg.

Korábban készenléti rendőrségnek nevezték ezt a szervezetet, amelynek parancsnokát az igazságügyi és rendészeti miniszter javaslatára az országos rendőrfőkapitány nevezi ki.

Vannak közöttük terrorelhárítók, mesterlövészek, tűzszerészek, lovas rendőrök, kiképzők és különleges futárok is.

A Rebisznek alárendelve működik a Bevetési Parancsnokság, a Különleges Szolgálatok Parancsnoksága, a Gazdasági Igazgatóság, a Szakszolgálati és Koordinációs Főosztály, a Légirendészeti Parancsnokság, az Állami Futárszolgálat, a Repülőtéri Biztonsági Szolgálat és az Autópálya Rendőrség.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
Tisza-kormány: az NNI keresi Matolcsy Ádámot, Ókovács Szilvesztert pedig menesztették

Tisza-kormány: az NNI keresi Matolcsy Ádámot, Ókovács Szilvesztert pedig menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×