Infostart.hu
eur:
364.29
usd:
325.24
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

"Mindkét pisztolyt a saját fejéhez fordította, és vigyorgott"

Kiszámíthatatlan volt a Széna téri túszejtő viselkedése a május 4-ei bankrabláskor - mondta az a klinikai szakpszichológus, aki a túszejtővel tárgyalt. Végh József hozzátette: az elkövető az öngyilkosságra is képes lett volna.

A túsztárgyaló szavai szerint a Széna téri túszejtő egyszer beszámíthatónak tűnt, rövid időn belül azonban már nem, épp ezért lehetetlen volt megjósolni a viselkedését.

Végh József szerint ingadozó volt a hangulata, és végig olyan volt, mintha kettős cél vezérelné.

Néha úgy tűnt, hogy meg akar halni, akár úgy, hogy kivégezteti magát, máskor meg úgy: lát esélyt arra, hogy elmeneküljön a helyszínről.

"Mindkét pisztolyt a saját fejéhez fordította, miközben vigyorogva mondta: lehet, hogy ez lesz a legjobb megoldás. Annyira komolyan mondta, hogy azt hittem, tényleg megteszi" - emlékezett vissza az eseményekre Végh József.

Arra a kérdésre, hogy elkerülhetetlen lett volna az, hogy a rendőrök lelőjék a férfit, a túsztárgyaló azt felelte: az volt az elkerülhetetlen, hogy a rendőrök bemenjenek a bankba.

A lelövését már ő maga provokálta ki. A rendőröknek meg kellett védeniük a túszokat és saját magukat, a férfi azonban ellenállást tanúsított.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
Tisza-kormány: az NNI keresi Matolcsy Ádámot, Ókovács Szilvesztert pedig menesztették

Tisza-kormány: az NNI keresi Matolcsy Ádámot, Ókovács Szilvesztert pedig menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×