Infostart.hu
eur:
364.29
usd:
325.24
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

A közszolgákon csattan az ostor

A cégeknél nem csökkent a nettó bér, egyelőre a közszolgákon csattan az ostor. Már a múlt ősszel látszott, hogy a reálbérlassulás üteme erősebb a kormányzat által vártnál. Erre az évre a kabinet azt várja, hogy az egy keresőre jutó reálbér mintegy 4 százalékkal csökken majd.

Több ember, több pénz a TB-ben - írja a Népszabadság. Csak az idén eddig 140 ezren léptek be a rendszerbe, az ok minden bizonnyal a jogviszonyok ellenőrzésének megkezdése. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak az 1,1 millió rendezetlen helyzetű "potyautasból" 540 ezer jogviszonyát sikerült tisztáznia. Az év végéig rendeződhet még a tisztázatlan jogviszonyú 560 ezer ember helyzete is. A rendszerbe visszatalálók fele olyan köztisztviselő, közalkalmazott, akit a nyilvántartás saját pontatlansága miatt nem érzékelt. Aki június végéig nem kap levelet, de úgy érzi, nem rendezett a biztosítása, maga is kezdeményezheti a pontosítást, mert azt követően már csak az orvosnál derülhet ki, ha valami probléma van.

Nem várt akadályok a POSZT előtt - erről számol be a Magyar Nemzet. Idén hetedik alkalommal találkoznak a színházi szakma képviselői a POSZT-on, amelynek versenyprogramja már összeállt. A szervezők az idén az elmúlt évhez képest 20 millióval kevesebből gazdálkodhatnak. A Nemzeti Kulturális Alap a színházi rendezvényre 40 milliót különített el, az összeget azonban eddig nem utalta át. Egyelőre csak bizakodni tudnak Pécsett abban, hogy júniusban valóban megérkezik a 40 millió forint és a számlákat rendezni tudják. A pécsi illetékes, ifj. Ruzsa Csaba úgy véli, nem lesz pénzügyi akadálya a színházi találkozónak.

A Világgazdaság cikke szerint Európa vizsgálja a road train terveket. Az Európai Bizottság szerint a jövőben is folytatódik a közúti szállítás térnyerése, míg az egyébként preferálni akart folyami és vasúti szállítás visszaszorul. Ezzel párhuzamosan egyre nő a szállítandó árumennyiség, ezért több országban vizsgálják a mainál hosszabb és nagyobb össztömegű kamionszerelvények forgalomba állításának lehetőségét. A jelenleg használatos 18 méter hosszú szerelvények 40-44 tonna, a több országban tesztelt 25 méternél is hosszabb járműszerelvények 60 tonna szállítására képesek. Bár ezek az óriások már beváltak Skandináviában, nálunk még nem megfelelő az úthálózat, Magyarországon ugyanis csak az uniós csatlakozás óta épülnek az európai normáknak megfelelő utak.

A cégeknél nem csökkent a nettó bér - írja a Napi Gazdaság. Idén egyelőre, a cikk szerint a közszolgákon csattan az ostor. Már a múlt ősszel látszott, hogy a reálbérlassulás üteme erősebb a kormányzat által vártnál, a konvergencia program ugyanis azzal számolt, hogy 2006 egészében a reálbérek 4 százalékkal gyarapodnak, ehhez képest csak 3,5 százalék jött össze. Erre az évre a kabinet azt várja, hogy az egy keresőre jutó reálbér mintegy 4 százalékkal csökken majd, ennél viszonyt az első negyedévben jóval nagyobb visszaesés következett be.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
Tisza-kormány: az NNI keresi Matolcsy Ádámot, Ókovács Szilvesztert pedig menesztették

Tisza-kormány: az NNI keresi Matolcsy Ádámot, Ókovács Szilvesztert pedig menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×