Infostart.hu
eur:
364.29
usd:
325.24
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

Médiainformáció: vita Kövér és Orbán között

A Népszabadság információi szerint Sólyom László köztársasági elnök két héten belül dönt arról, kiket jelöl általános, illetve a kisebbségi ombudsmannak. A lap úgy tudja, az államfő általános biztosnak Majtényi László volt adatvédelmi biztost, kisebbségi ombudsmannak pedig Kállai Ernő társadalomkutatót ajánlja az Országgyűlésnek.

A Magyar Nemzet azt írja, hogy belső vizsgálatot folytattak le a Honvédelmi Minisztérium beszerzésért felelős hivatalánál, és többek közt az ott tapasztalt hiányosságok miatt szüntették meg a szervezetet.

A Gazdasági Versenyhivatal szerint a minisztériumnál szabálysértő módon dokumentumokat semmisítettek meg. Január 1-jétől a közbeszerzési eljárások lefolytatását a HM Fejlesztési és Logisztikai Ügynökség végzi.

A Napi Gazdaság újabb építőipari drágulást prognosztizál. A lap szerint a kormány megszorító csomagja következtében Magyarországon idén 15-20 százalékos áremelkedésre lehet számítani, de egyes termékeknél nem elképzelhetetlen a 40-50 százalékos drágulás sem.

A Világgazdaság összefoglalójából kiderül, hogy az állami és a magánszféra együttműködésével megvalósuló, úgynevezett PPP-projektek minél szélesebb körű alkalmazását javasolja az OECD az infrastrukturális fejlesztéseknél.

Egyre tágul ugyanis a szakadék a fejlesztési igények, illetve az államok és az önkormányzatok rendelkezésére álló anyagi források között: miközben a szükséges beruházások nagysága 2030-ra globálisan elérheti a világ GDP-jének 3,5 százalékát. Az egekbe szökő egészségügyi és nyugdíjkiadások miatt a nemzeti költségvetések már ma is spórolni kénytelenek.

Az Index információi szerint szóváltásba keveredett a Fidesz-frakció elnökségi ülésén Kövér László és Orbán Viktor az Egymásért Egy-Másért Alapítvány miatt.

A pártelnök vizsgálóbizottságot akart indítványoztatni a Fidesz nevében, a volt titkosszolgálati miniszter szerint azonban egy ilyen lépés komolyan veszélyeztetné a szolgálatok működését.

Közben Szilvássy György kancelláriaminiszter részletes vizsgálatot rendelt el a Nemzetbiztonsági Hivatalnál az Egymásért Alapítvány és az NBH munkatársainak érintettsége ügyében.

A Portfolio.hu összefoglalót közöl a tőzsdei cégek gyorsjelentéseiről. Kiderül, hogy a kedden zárult gyorsjelentési szezonban az Egis rossz, a Graphi Park jó eredményt tett közzé, miközben rajtuk kívül csaknem minden társaság a várakozásoknak megfelelően jelentett.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
Tisza-kormány: az NNI keresi Matolcsy Ádámot, Ókovács Szilvesztert pedig menesztették

Tisza-kormány: az NNI keresi Matolcsy Ádámot, Ókovács Szilvesztert pedig menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×