Infostart.hu
eur:
365.33
usd:
315.25
bux:
0
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

Háromhavonta felülvizsgálják a kórházak finanszírozását

Az egészségügyi tárca két-három hónap múlva felülvizsgálja a teljesítményvolumenek elosztását, vagyis azt, mekkora teljesítményt finanszíroz egy-egy kórház esetében maximálisan - jelentette be Horváth Ágnes csütörtökön Szegeden. "Ahol kell, készek vagyunk a korrekciókra, és azt tervezzük, háromhavonta a finanszírozást folyamatosan az élethez igazítjuk" - tette hozzá az egészségügyi miniszter sajtótájékoztatóján.

A vizsgálat során minden intézménynél ellenőrzik mennyi volt az indokolatlan ellátás, mivel a tárca nem akar olyan fekvőbetegeken elvégzett kezeléseket finanszírozni, amely járóbeteg-szakellátás keretében is megoldható lett volna.

Azokhoz az intézményekhez, ahol pedig kevés a finanszírozott teljesítmény, ott forrásokat csoportosítanak át a többi kórház terhére - közölte a politikus.

"Tudjuk, hogy nagyon nagy feladat hárul az egyetemekre az átalakítás során, ezért törekszünk arra, hogy a finanszírozást aszerint alakítsuk, ahogy a betegek igénybe veszik az ellátást" - mondta Horváth Ágnes, aki szerdán találkozott a klinikákat működtető egyetemek képviselőivel, a sajtótájékoztatót megelőzően pedig megbeszélést folytatott Szabó Gáborral, a Szegedi Tudományegyetem rektorával.

Meg kell találni a tartalékokat

A politikus ugyanakkor hangsúlyozta, az egyetemeken, ahol az egy ágyra jutó finanszírozás 1,5-1,7-szerese egy átlag kórházénak, szintén meg kell találni a tartalékokat, így bármilyen nehéz, meg kell kezdődni a leépítéseknek, s az ágyszám-csökkentéssel együtt csökkennie kell az azt kiszolgáló személyzetnek is.

A korábban az egészségügyi ellátórendszer csúcsán álló egyetemi klinikáknak járó progresszivitási díj visszaállítása nem várható. A betegellátás felülvizsgálata során a minisztérium azonban arra készül, hogy ellenőrizze a súlyponti kórházakat, mennyire felelnek meg a követelményeknek - közölte a miniszter.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.31. hétfő, 18:00
Bauer Bence
a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Gyanús trükköket vet be Moszkva, atommeghajtású csatacirkálóval rukkolnak elő az oroszok – Háborús híreink hétfőn

Gyanús trükköket vet be Moszkva, atommeghajtású csatacirkálóval rukkolnak elő az oroszok – Háborús híreink hétfőn

Az RBK Ukraine szerint trükkös módszereket vethetnek be az oroszok a sugárhajtású Sahed-drónok támadásainál. A jelentések szerint az eszközök nem a leggyorsabb útvonalon érik el az ukrán fővárost, hanem a fehérorosz határhoz szorosan közel repülve kitérőt tesznek Kijev felé. A jelenség arra utal, hogy Moszkva a szomszédos ország kommunikációs hálózatához kapcsolódik. Az orosz haditengerészethez köthető média híradásai szerint hamarosan visszatérhet az aktív szolgálatba a közel három évtizede felújítás alatt álló Admiral Nahimov atommeghajtású csatacirkáló - írta a Defence Express. A jármű félelmetes rakétaarzenállal lesz felszerelve, ám sokan kételkednek, hogy mennyre lesz képes megfelelni a kor követelményeinek, ugyanis a védelmi képességei nem kielégítőek, ezért a dróntámadások számára könnyű célpontot jelenthet. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×