Infostart.hu
eur:
364.56
usd:
314.3
bux:
150731.91
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

Az édesanya megrázó vallomása: "nem volt szívműködése sem, újra kellett éleszteni"

Egy házaspár per indítását tervezi a váci kórház ellen, ugyanis úgy vélik, gyermeküket nem megfelelő körültekintéssel látták el, és ezért lett olyan súlyos az állapota, hogy újra kellett éleszteni. A 16 éves fiú már jobban van, most egy fővárosi kórházban ápolják. A váci kórház ugyanakkor úgy véli: körültekintően jártak el.

A 16 éves Tamás lázas lett, ezért a háziorvoshoz vitték a szülei. A mozgássérült és értelmileg sérült fiú édesanyja az InfoRádiónak elmondta, hogy az orvos néhány nap után a váci kórházba küldte a gyermeket, mivel az állapota nem javult, és sípolva vette a levegőt.

Birszki Lászlóné hozzátette: bevitték a gyermeket a váci kórház ügyeletére, ahol ellátták a fiút, de hazaküldték, és azt mondták, hogy akkor menjenek vissza, ha rosszabbul lesz Tamás.

A gyermeknél másnap reggel ismét erős fulladásos tünetek jelentkeztek - közölte az édesanya. Kifejtette: felhívták a váci kórházat, hogy mit tegyenek, de a fiút előző este ellátó doktornő kioktatta a szülőket. "Ha rosszabb a gyermek állapota, akkor hozzák be, de ha nem rosszabb, akkor hagyjanak békén, mert most adom át az osztályt, és nem érek rá" - mondta az orvos a szülőknek Birszki Lászlóné szerint.

A gyermek néhány perccel ezt követően összeesett, nem vett levegőt - közölte az édesanya. "Amire beértünk a kórházba, nem volt szívműködése sem, újra kellett éleszteni."

Birszki Lászlóné elmondta, hogy Tamást ide-ode küldözgették a kórház osztályai között, majd néhány nap elteltével a gyermeket elküldték a törökbálinti tüdőszanatóriumba, ám onnan visszaküldték a váci kórházba. A 16 éves fiút végül továbbszállíttatták a Madarász utcai kórházba, és ma már jobban van.

Hozzátette: minden bizonnyal pert indítanak a váci kórház ellen, amivel azt szeretnék elérni, hogy a hibázó orvos legyen felelősségre vonva. Ha egy hasonló beteg legközelebb bekerül a kórházba, akkor nagyobb körültekintéssel vizsgálják meg, és ilyen eset ne történhessen meg újra - emelte ki Birszki Lászlóné.

A váci kórház szerdára ígért választ az InfoRádió megkeresésére. A szülőknek eljuttatták az intézményben folytatott belső vizsgálat eredményét, amely szerint a kórház nem hibázott. A doktornő úgy véli: a szülők szerették volna hazavinni gyermeküket, és a telefonbeszélgetésre is másként emlékszik. Álláspontjuk szerint szó sincs orvosi mulasztásról.

A házaspár egyébként már nyert pert 16 évvel ezelőtt a kórház ellen, mivel akkor bebizonyosodott, fiúk az orvos hibája folytán lett mozgássérült és értelmi fogyatékos. Akkor a család kártérítést kapott.

A történetről további részleteket az InfoRádió csütörtök esti Fórum című műsorában hallhatnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.31. hétfő, 18:00
Bauer Bence
a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Mégis mi vár a magyar egészségügyre? Nagy nevekkel fejtjük meg a jövőt

Mégis mi vár a magyar egészségügyre? Nagy nevekkel fejtjük meg a jövőt

Mindenhol küzdenek az egészségügyi rendszerek jobbá és fenntarthatóbbá tétele érdekében, és idehaza az új Egészségügyi Minisztérium felállításával új korszak kezdődött. De vajon milyen út áll az egészségpolitika előtt, milyen releváns rendszerek, mert az biztos, hogy tökéletes út nem létezik és több irány lehetséges. Ebben hozunk a 10. Private Health Forumon, szeptember 10-én releváns példát, valamint szakmailag rendkívül előremutató beszélgetéseket. Tartsanak velünk 2026. szeptember 10-én a budapesti Marriott Hotelbe, és regisztráljanak az egészségügyi ágazat egyik legfontosabb eseményére, ahol a Private Health Forum 2026 keretében közösen térképezzük fel a magyar egészségügy jelenlegi kihívásait és jövőbeli lehetőségeit.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×