Infostart.hu
eur:
368.66
usd:
318.09
bux:
148622.5
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed

Mégsem csökkentik a lombikbébi program támogatott beavatkozásait

Hat hormonkészítmény lett olcsóbb, vagyis az a meddő nő, aki nem ezek valamelyikét használja, továbbra is ugyanannyit fizet a kezelésért, mint eddig - mondta az InfoRádiónak a lombikbébiprogramban résztvevők érdekeit képviselő alapítvány kuratóriumi alelnöke. Laborczy Éva is megerősítette az InfoRádiónak azt az értesülését, hogy az Egészségügyi Minisztérium egyelőre nem csökkenti a lombikbébiprogram államilag támogatott beavatkozásainak számát.

Érdemi javulásnak tekinthető, hogy hat hormonális készítmény lett olcsóbb azzal, hogy a gyógyszerek árának immár hetven százalékát támogatja az OEP - mondta az InfoRádiónak a lombikbébiprogramban résztvevők érdekeit képviselő Támogatás Születendő Gyermekeinkért Lombikbaba Közhasznú Alapítvány kuratóriumi alelnöke.

Laborczy Éva hozzátette: fájlalják, hogy kevés készítményre terjesztették ki ezt a támogatási kategóriát.

Kifejtette: tízezreket meg tud takarítani az a meddő nő, akinek ezekből a készítményekből írnak fel, ugyanakkor aki nem ezen gyógyszerek egyikét használja, továbbra is ugyanannyit fizet a kezelésért.

Az egészségügyi tárca az intézmény-átalakítással van elfoglalva, így egyelőre nem csökkenti a lombikbébi program államilag támogatott beavatkozásainak számát - mondta Laborczy Éva. Hangsúlyozta: a szakminisztérium alapos felülvizsgálatnak veti alá a teljes lombikbébi rendszert.

{{keretes_cim}}

Jelenleg nincs napirenden az a kormányzati terv, amely szerint a jelenlegi ötről kettőre csökkentik a lombikbébi program társadalombiztosítási támogatással igénybe vehető beavatkozásainak számát - erősítette meg az InfoRádió információit Török Zsolt MSZP-s országgyűlési képviselő. A parlament családügyi bizottságának tagja hozzátette: a cél továbbra is az, hogy minél több gyermek megszületéséhez járuljon hozzá a kormányzat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

A héten négy megye 27 településén lesz földi, kémiai szúnyoggyérítés. Az aszályos nyár ellenére sok helyen vannak nagy tenyészhelyek, és főleg a kertvárosokban az invazív fajok, így az ázsiai tigrisszúnyog volt a „főszereplő” – mondta el Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az InfoRádióban, hozzátéve: a szúnyoggyérítés szeptember végéig biztosan folytatódik.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×