Infostart.hu
eur:
355.52
usd:
312.32
bux:
139468.07
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Gyurcsány: "A gyerek egyik osztálytársa zsidózik, cigányozik"

"Sokszor kérdezik tőlünk, hogyan tudjuk a gyerekeknek elmondani, mi történik körülöttük. Hogyan vagyunk képesek megóvni őket attól, ami időnként egy felnőttnek is sok, nemhogy egy gyereknek. Azt szoktam rá válaszolni, hogy nagyon sok beszélgetéssel, magyarázattal" - kezdődik a miniszterelnök legfrissebb internetes naplóbejegyzése.

Gyurcsány Ferenc erről annak kapcsán írt, hogy felesége és gyermekei megnézték a sajtófotó kiállítást a Magyar Nemzeti Múzeumban.

"Amikor hazaértem (...), Anna első kérdése a kiállításhoz kapcsolódott. Nagyon megmaradtak benne a képek. Elmondta, hogy mit látott, kommentálta, értelmezte, nyilván azért, hogy én is ugyanezt tegyem. Odaültem a kád mellé, amíg fürdött, és beszélgettünk arról, mi is volt mindez, hogyan történt. Miben volt a Papának igaza és miben nem. Azt hiszem, tökéletesen megértette" - olvasható a blogban.

Gyurcsány Ferenc naplójában leírta azt is, hogy egyik gyereke pár hónapja azzal jött haza az iskolából, hogy egyik osztálytársa folyamatos megjegyzéseket téve, "mondjuk egyszerűen", zsidózik és cigányozik, és ez őt nagyon zavarja, de nem tudja, mit csináljon.

"Mondtuk neki: szóljon csak, hogy ez szerinte így nincs rendben. Hát, persze - volt rá a válasz. - Szólni kellene, de nincs hozzá bátorságom. Szerinte esetleg nekünk, a szülőknek kellene szólnunk az osztályfőnöknek. Mondtuk, hogy ez nem megy: Mi nem küzdhetünk meg helyetted, ez a te dolgod. És nem az osztályfőnökkel kell megbeszélni, hanem a gyerekkel. Tessék összeszedni a bátorságodat..." - írta a kormányfő.

"Nos, ez így ment - túlzás nélkül mondhatom - hosszú heteken át. Két-háromnaponta előjött ez a kérdés: újra megbeszéltük, újra elmondtuk, hogy neki kell megoldania. Õ pedig újra elmondta, hogy neki nincs ehhez elég bátorsága, nincs elég ereje" - olvasható a blogban.

"Aztán egyszer, talán két héttel ezelőtt, széles mosollyal jön haza és azt mondja: Ma elmondtam neki, hogy nagyon csúnya dolog, amit tesz, így nem lehet beszélni, és hogy nem lehet valakit azért szidni, mert ilyen, vagy olyan a származása. (...) Az utolsó érve pedig az volt, hogy ha te bántod őket, akkor inkább én is zsidó vagyok meg cigány. És ez a mondat, ugye, rendkívül hasonlít ahhoz, amit mi, itt a politikában helyesen és tisztességesen időnként mondani szoktunk. Hogy azzal kell azonosulni, akit méltánytalanul bántanak" - írta a kormányfő.

Gyurcsány Ferenc közölte: semmi kétsége sincs, hogy ezt a mondatot a gyerek tőlük, az ő környezetünkben hallotta.

"Talán éppen tőlem. Ez nem a saját belső, érett kijelentése, inkább csak elfogadás és azonosulás mindazzal, amit a szülei képviselnek" - tette hozzá a miniszterelnök.

Szerint azért fontos ezt megjegyezni, mert "ugyanezt gondolom a másik oldalról is. Egyáltalán nem hiszem, hogy a gyerekek önmaguktól fogalmaznának meg antiszemita, vagy cigányellenes szövegeket. Ezt a környezetükben, baráti vagy családi körben hallják, szedik fel. Mi, szülők ezeket a mintákat adjuk tovább, sokszor egy életre meghatározva, hogy milyen ember lesz a gyerekből."

Címlapról ajánljuk
Új globális gyógyszervilágrend alakul, egymást érik a sokkok – akciótervet sürgetnek a hazai gyógyszergyártók

Új globális gyógyszervilágrend alakul, egymást érik a sokkok – akciótervet sürgetnek a hazai gyógyszergyártók

Magyarországon Európán belül is jelentősen alacsonyabbak a gyógyszerárak, és ezért nagyon sok új gyógyszer nem kerül be a magyarországi piacra – figyelmeztetett az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatója. Szalóki Katalin az InfoRádióban azt mondta, azonnali beavatkozásra lenne szükség, amit főleg az amerikai árpolitika okozta globális sokkhullámok és az itthon tapasztalható kettős szorítás indokol.

Szakértő: ijesztő a jelentés a Németországban terjedő extremizmusról

Oroszország, Kína, valamint a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali csoportok egyaránt növekvő fenyegetést jelentenek Németországra – közölte Alexander Dobrindt német belügyminiszter a belső hírszerzés jelentését bemutatva. Bauer Bence szakértő szerint a trend növekvő, a német társadalom egyre inkább elmozdul az extremizmusok irányába, de a külső fenyegetés is egyre erősebb: orosz szervezésű kibertámadások és szabotázsakciók, iráni, pakisztáni, marokkói titkosszolgálati műveletek terepe lett Németország.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×