Infostart.hu
eur:
368.51
usd:
317.98
bux:
148622.5
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed

Letette a miniszteri esküt Horváth Ágnes

Letette miniszteri esküjét Horváth Ágnes, az egészségügyi tárca új irányítója.

Az egészségügyi bizottság délelőtt hallgatta meg Horváth Ágnest, a testület 13 igen szavazattal, 9 ellenében támogatta miniszteri kinevezését.

Horváth Ágnes a miniszteri tisztségéből április 6-án távozott Molnár Lajost váltja.

A politikus a bizottság ülésén elmondta: fontos, hogy az intézmények ne a rövid távú céljaikat tartsák szem előtt, hanem hosszú távon gondolkozzanak.

A több-biztosítós modellel kapcsolatban úgy fogalmazott: a tervek szerint megmaradna az állami biztosító, és mellette kapnának helyet a magánpénztárak.

Horváth Ágnes szerint ez nem jelentene kockázatot, mivel fejkvóta alapján osztanák vissza a befolyt járulékokat a biztosítóknak, így működne egy köztes állami kontroll.

A bizottság fideszes képviselői többnyire arról faggatták a miniszterjelöltet, hogy mennyiben hajlandó eltérni a Molnár Lajos által elkezdett intézkedésektől, illetve, hogy mikor vonja vissza azok jelentős részét.

Horváth Ágnes ezekre válaszul mindig egyértelműsítette: folytatja, amit elkezdett, ám az ellenzék élhet konstruktív javaslatokkal.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

A héten négy megye 27 településén lesz földi, kémiai szúnyoggyérítés. Az aszályos nyár ellenére sok helyen vannak nagy tenyészhelyek, és főleg a kertvárosokban az invazív fajok, így az ázsiai tigrisszúnyog volt a „főszereplő” – mondta el Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az InfoRádióban, hozzátéve: a szúnyoggyérítés szeptember végéig biztosan folytatódik.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Az ázsiai tőzsdéken ma felemás hangulat látszott, Európában kisebb, többnyire negatív irányú mozgások voltak, Amerikában pedig az esésé volt a főszerep a Nasdaq vezetésével. A hangulat azt követően kezdett tovább romlani, hogy délelőtt arról érkeztek hírek, hogy újabb szupertankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban, majd az Egyesült Államok újabb légicsapásokat indított iráni célpontok ellen. A fokozódó feszültség hatására ismét meredek emelkedést produkált az olaj ára, és a kötvényhozamok is felfelé vették az irányt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×