Infostart.hu
eur:
368.37
usd:
317.71
bux:
148622.5
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

Lenkovics fürdőket záratna be

Indokoltnak tartja a vízforgató berendezések nélkül működő fürdők bezárását az állampolgári jogok országgyűlési biztosa.

Lenkovics Barnabás a köz- és gyógyfürdőkben hivatalból folytatott újabb vizsgálata után állásfoglalásában úgy fogalmazott, hogy a közegészségügyi szempontok fontosabbak, mint a fürdők gazdasági érdekei.

Az ombudsman emlékeztetett: első jelentésében még elegendőnek tartotta, hogy az esetleges veszélyekre felhívják a látogatók figyelmét.

Ezt arra alapozta, hogy a kisebb fürdők bezárásával sok, gyógyulásra váró állampolgárnak kerülhet veszélybe az egészséghez fűződő alkotmányos joga.

Lenkovics Barnabás hangsúlyozta: korábbi álláspontján az illetékes minisztériumtól és az országos tisztifőorvostól kapott válaszok alapján változtatott.

Egy kormányrendelet tavaly év végéig adott időt a vízforgatók kötelező kiépítésére, de számos kisebb közfürdő még nem tudott eleget tenni az előírásoknak.

Címlapról ajánljuk
Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

A héten négy megye 27 településén lesz földi, kémiai szúnyoggyérítés. Az aszályos nyár ellenére sok helyen vannak nagy tenyészhelyek, és főleg a kertvárosokban az invazív fajok, így az ázsiai tigrisszúnyog volt a „főszereplő” – mondta el Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az InfoRádióban, hozzátéve: a szúnyoggyérítés szeptember végéig biztosan folytatódik.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Az ázsiai tőzsdéken ma felemás hangulat látszott, Európában kisebb, többnyire negatív irányú mozgások voltak, Amerikában pedig az esésé volt a főszerep a Nasdaq vezetésével. A hangulat azt követően kezdett tovább romlani, hogy délelőtt arról érkeztek hírek, hogy újabb szupertankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban, majd az Egyesült Államok újabb légicsapásokat indított iráni célpontok ellen. A fokozódó feszültség hatására ismét meredek emelkedést produkált az olaj ára, és a kötvényhozamok is felfelé vették az irányt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×