Infostart.hu
eur:
356.13
usd:
313.22
bux:
140666.46
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Biciklisek versus parkoló autók és kutyasétáltatók

Vasárnap ismét felvonulást tartanak Budapesten a kerékpárosok. A Critical Mass rendezvényét idén is a Föld napjára időzítették, célja pedig az, hogy felhívják a figyelmet a bringások mindennapos közlekedési nehézségeire.

A szervezők több tízezer résztvevőre számítanak. A fokozottabb érdeklődés annak is köszönhető, hogy kerékpáros kultúra változóban van a fővárosban - mondta az InfoRádióban Kürti Gábor, hozzátéve: a fővárosban évről évre megkétszereződik a biciklin közlekedők száma.

A felvonulás szervezője elmondta, elsősorban a "bátor" fiatalokra jellemző ez a közlekedési forma, de kezdenek megjelenni a kosztümös lányok, és egyre divatosabb a rózsaszín városi bicikli is. Szerinte Budapesten még csak most kezd elterjedni ez a kultúra, de már most majdnem minden belvárosi kereszteződésben lehet látni bicikliseket.

Amszterdamban vagy Koppenhágában a nyakkendős, öltönyös férfiak, és a magas sarkú cipőt viselő nők is bringára ülnek. Kürti Gábor úgy véli, ez előbb-utóbb Magyarországon is megszokott lesz, mint ahogy az is, hogy fiatal édesanyák a kerékpárjukra utánfutót akasztanak, és azon viszik gyerekeiket az óvodába.

Kürti Gábor azt állítja: Budapesten a szabályok betartásával biztonságosan lehet kerékpározni, bár hangsúlyozta: a szabályok nem védik a bicikliseket. Hiába van elsőbbségük a KRESZ szerint, ha ezt az autósok nem adják meg.

Arra is figyelni kell, hogy a kijelölt kerékpárúton gyakran kiskutyákat sétáltatnak, hosszú pórázon.

Vannak még konfliktusok - mondja Kürti Gábor, aki azonban reménykedik, hiszen szerinte minél több ember ül biciklire, annál befogadóbb a város.

A Critical Mass felvonulást már több éve megtartják a kerékpárosok azért, hogy népszerűsítsék a biciklis közlekedést, és elérjék, hogy a bringások egyre nagyobb teret nyerjenek a fővárosban.

Budapesten nagyjából 160 kilométerre tehető a kerékpárutak hossza, ezek egy része azonban vagy olyan járdán vezet, amelyet a gyalogosok is használnak, vagy úttestek szélén jelölték ki, így gyakran autók parkolnak rajta.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kovács Károly: akár tisztított szennyvízzel is fel lehetne tölteni a kiszáradó Velencei-tavat

Kovács Károly: akár tisztított szennyvízzel is fel lehetne tölteni a kiszáradó Velencei-tavat

A szürkevízből megfelelő technológiai kialakítással, egy konténerizált berendezést alkalmazva lehet tisztított vizet, ivóvizet előállítani. A Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: több olyan település is található a Balaton és a Velencei-tó környékén, melyeknek a tisztított szennyvizét adott esetben bele lehetne engedni a tavakba. Kovács Károly szerint érdemes lenne erre mentálisan felkészíteni a magyar társadalmat, hiszen máshol, más kultúrákban sikeresen alkalmazzák ezt az eljárást, még akár ivóvízellátási célokat is szolgálva.

Hőhullám: utolsó figyelmeztetés a kormánytól, országos körkép áramról, vízről, közlekedésről

A hőhullám utolsó napja felhőszakadásokkal, viharos széllel ér véget. Szerda éjfélig van érvényben a hőségriasztás legmagasabb, harmadik fokozata, késő estére 8-10 fokkal csökken a hőmérséklet – közölték a kormany.hu oldalon.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×