Infostart.hu
eur:
368.9
usd:
318.61
bux:
0
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

A pályán ütötték el az ózdi raliversenyen

A versenypályán tartózkodott az elsődleges vizsgálatok szerint az a férfi, aki életét vesztette a kórházba szállítást követően, miután az egyik kanyarban kisodródó versenyautó elgázolta az Ózd közelében rendezett amatőr raliversenyen - közölte a rendőrség.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a 39 éves putnoki férfi nem a nézők számára elkerített részen tartózkodott, hanem a pályán fotózta az amatőr versenyzőket. A versenyautó pedig, miközben a kanyarban kisodródott, még az úttesten ütötte el a nézőt.

A putnoki férfit életét az orvosok a kórházban már nem tudták megmenteni - közölte Egyedné Novodonszki Éva.

Hozzátette: a rendőrség szakértő bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit.

Címlapról ajánljuk

Tízből hét magyart érint, mégis sokan csak akkor lépnek, amikor már baj van

A Semmelweis Podcast második adásában Torzsa Péter, a Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékének vezetője kiemelte: a családorvosok körében tavaly indult el az életmód licenc képzés, az első orvosok pedig már le is vizsgáztak. A szakember az életmódorvoslás hat fő pillérét is megemlítette a beszélgetésben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×