eur:
395.91
usd:
358.41
bux:
71994.59
2024. szeptember 9. hétfő Ádám

Hamarosan feltárják a Kálvin tér alatti települést

Fénykorában a mezővárosi méretet is elérte Erzsébetfalva, az a középkori település, amelynek romjai a Kálvin tér alatt is megtalálhatóak, sőt, ugyanott egy török temető is van - mondta el az InfoRádiónak a rövidesen kezdődő ásatás szakértője.

Szent Erzsébet falva a jelenlegi Pest déli részét foglalta el. A település pontos kiterjedését még nem ismerik a kutatók, csupán annyit, hogy az írásos emlékek már a XIII. században említést tettek a faluról, a XIV-XV. században pedig már mint mezőváros szerepel - mondta az InfoRádiónak a Budapesti Történeti Múzeum Középkori Osztályának munkatársa.

A település tulajdonosai részben főurak, főnemesek voltak - tette hozzá Zádor Judit.

Hatalmas lehetett

Egyes leírások szerint a falu egészen a Bakáts térig húzódott. A Mátyás király által építtetett városfal Pest déli részén keresztben áthaladt a településen. A Pesthez tartozó része városias helységgé fejlődött, a másik részéről egyelőre kevesebbet tudnak, hiszen még nem tárták fel - közölte a régész.

Elképzelhető, hogy a Kálvin téri metróépítés helyszíne Szent Erzsébet falvához tartozott - fűzte hozzá Zádor Judit.

Mivel csak okleveles források leírásait ismerik, a régészek nem tudják, hányan lakhattak a településen, az azonban biztos, hogy a Duna partján virágzó, minden bizonnyal sűrűn lakott helység feküdt.

Zádor Judit szerint a település a Váci utca felé vizes, mocsaras rész volt, a Kálvin tér felé pedig homokos volt a talaj.

Hamarosan ásnak majd

A Kálvin tér azért is érdekes, mert ott állt a Kecskeméti kapu, majd a török megszállás idején török temető alakult a falu helyén végig a Soroksári út mentén. Ezt a XVI-XVII. századi ábrázolások is megerősítik.

A hamarosan megkezdődő ásatás nem lassítja majd a metróépítést. A régészek hónapok óta tárgyalnak az építőkkel. A jelenleg folyó régészeti megfigyelés csupán dokumentáció, a nagyobb szabású feltárás a jelenlegi aluljáró kibővítésével egy időben indul majd meg - közölte az ásatás szakértője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szabó László párizsi értékelése: ez a magyar parasport aranycsapata!

Szabó László párizsi értékelése: ez a magyar parasport aranycsapata!

A feladat, hogy a mindennapokban is nőjön a fogyatékkal élők iránti elfogadás, mindenkié, a médiáé is: "ne mástól várjuk el, hogy majd ő elvégezze azt a munkát, amit a fogyatékosok érdekében lehet végezni, hanem nézzük meg, hogy mi mit tehetünk értük" – fogalmazott az InfoRádióban a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.09.09. hétfő, 18:00
Nagy Márton
nemzetgazdasági miniszter
Riasztást kapott Európa: itt a nyári pokol vége, de máris új veszély leselkedik ránk

Riasztást kapott Európa: itt a nyári pokol vége, de máris új veszély leselkedik ránk

Az időjárás-előrejelzések szerint a héten véget érhet Magyarországon is a szinte egész nyáron jelentős kánikula, azonban az extrém időjárás a hőhullámok végével sem szűnik meg Európában. A Severe Weather Europe friss elemzése szerint a hőséget okozó hőkupola-effektus megszűnésével dinamikusabban változó, extrém időjárás köszönthet be az Alpok régiójában és Közép-Európában, heves esőzéssel és áradásokkal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×